Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren

Kultúra

Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avatott fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a művészek, valamint a mű alkotója, Kontur András részvételével szerdán.

Nagy Márton kiemelte: Korda György és Balázs Klári együttműködése és egymás iránti szeretete példaértékű mindannyiunk számára. Felidézte, hogy munkásságuk összefonódott a budapesti repülőtérrel, mivel a Reptér című dal mára a légi utak valódi generációs szimbólumává vált.

“A repülőtér a hozzánk látogatók első benyomásának tárgya is, vagyis országimázsunk fontos létesítménye” – fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy 2024 nyarán új időszámítás kezdődött a Budapest Airport és a magyar légiközlekedés életében, hiszen a magyar állam két évtizedet követően szerzett ismét többségi tulajdont a Magyarország légi kapujának minősülő reptérben.

“Magyarország kis, nyitott gazdaság, ennél fogva célunk, hogy hazánk híd vagy találkozási pont szerepére helyezkedve teret nyisson keleti és nyugati tőke és tudás találkozásának, a repülőtér pedig az ország gazdasági szuverenitásának kulcsfontosságú eleme” – jelentette ki a miniszter.

“Boldogok vagyunk, szeretjük a közönséget, az embereket” – fogalmazott Balázs Klári, megjegyezve: nem hitte, hogy életükben érheti őket ennél nagyobb megtiszteltetés. Hozzátette, hogy igyekeznek továbbra is példaértékűen élni.

Korda György köszönetét fejezte ki azoknak, akik dolgoztak az alkotáson, majd úgy folytatta: köszöni a magyar embereknek, hogy velük együtt élhettek és élnek.

A művészeket ábrázoló, 60-szor 40 centiméteres dombormű a 2A terminálon, az utasmóló felé vezető folyosón található.

(MTI)

Fotó: Nagy Márton hivatalos Facebook-oldala