Bocsánatot kért az a három ápoló, aki egy idős és magatehetetlen néni mellett imitált szexuális aktust, és az erről készült képek kikerültek a netre. A három ápoló elismerte hibáját és elfogadták kirúgásukat.
Mint ismert, a hétvégén került ki a netre két fénykép, amin két ápoló és egy magatehetetlen idős nő volt látható, a férfi és a női ápoló mellett imitált szexuális aktust.
Az egyik fotó, amely a Facebookon terjed, bár többször is jelentették:
Az hamar kiderült, hogy a képek a pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonban készültek, az intézmény igazgatója pedig pár órával azután, hogy a fényképek terjedni kezdtek, már arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a három ápolót azonnali hatállyal ki is rúgták munkahelyükről.
A 24.hu hétfőn idézte az intézmény közleményét, amely szerint
2018. január 15-én, a belső vizsgálat során a botrányos viselkedésért felelős mindhárom személy beismerte és megbánta a történteket, valamint elismerték azt is, hogy az intézmény általuk is ismert belső szabályait, valamint az etikai kódex vonatkozó rendelkezéseit megszegték.
A három volt ápoló bocsánatot kért az érintettektől és elfogadták kirúgásukat.
A Malomvölgyi Szeretetotthon megkér mindenkit, hogy az intézmény 629 ellátottjára, illetve 310, a munkájukat lelkiismeretesen végző dolgozójára, valamint az intézmény zavartalan működésére tekintettel, e sajnálatos incidens alapján ne általánosítsanak
– idézte az intézmény közleményét a cikk.