Novák Katalin

Kevesebb mint egy nap alatt hétezernél is többen követelték Novák lemondatását

Ország

Futótűzként terjedt végig a hír a hétvégén a magyar nyilvánosságban, hogy Novák Katalin  kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak. Hétfőn indult petíció az aHang felületén, amelyben az aláírók azt kérik az országgyűlés tagjaitól, hogy amennyiben Novák Katalin nem mond le magától az államfői pozíciójáról, a képviselők éljenek a jogukkal, és fosszák meg őt a köztársasági elnöki tisztségtől. Kevesebb mint egy nap alatt hétezernél is többen csatlakoztak a petícióhoz – közölte az ahang.hu.

“Az államfő kegyelemre méltónak találta az egykori igazgatóhelyettest, akinek nemcsak tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, hanem az egyik érintett gyerek nevében hamis vallomást készített, amelyet alá is akart íratni vele. A köztársasági elnök feladata a nemzet egységének kifejezése. Novák Katalin cselekedete egyértelműen elfogadhatatlan és vállalnia kell a következményeket!” – nyilatkozta a petíció kapcsán Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Az aHang kiemelte azt is, hogy a jelenlegi államfő korábban a családügyi miniszter is volt, így még inkább érthetetlen és felháborító a köztársasági elnök cselekedet.

A szervezet szóvivője hozzátette, az Országgyűlés kötelessége, hogy felelősségre vonja az államfőt, ha magától nem mond le az eset után.

A petíció itt érhető el: https://szabad.ahang.hu/petitions/ne-vedjen-a-koztarsasagi-elnok-pedofil-bunozoket-es-azok-buntarsait

(ahnag.hu)

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert