Tizenkét helyszínen vannak jelen a hivatásos katonák és a területvédelmi tartalékosok – mondta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az árvízi védekezésről a hivatalos közösségi oldalán kedden este közzétett videóban.
A miniszer kiemelte: egész nap kint voltak a gátakon, a keddi napot 144 fővel kezdték.
Hozzátette: 12 helyszínen vannak jelen, Mosonmagyaróváron, Neszmélyen, Esztergomban, Pilismaróton, Szobon, Zebegényben, Kismaroson, Verőcén, Vácon, Dunabogdányban, Leányfalun és Szentendrén, valamint Budakalászon.
“A folyamat tervezetten, higgadtan, nyugodtan zajlik” – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzáfűzve: a vízügy és a területi védelmi biztottságok igényei alapján jelenik meg a honvédség a meghatározott helyeken, általában ott, ahol a legnagyobb a baj, és tervszerűen látják el a feladatukat.
A keddi napon a gátakon megjelent a Ludovika zászlóalj is, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai szakon végző diákjai – tette hozzá a miniszter.
Elmondta, hogy igénybe vették a H145-ös helikoptert is, amely légi felvételeket készített, az ár lefolyását vizsgálja és segítséget nyújt felderítőként a feladat pontos elvégzéséhez.
A honvédelmi miniszter utasítást adott arra is, hogy csoportosítsák át a PTSZ-M lánctalpas kétéltű járműveket arra az esetre, ha valahol átszakad a gát, és szükség lesz ilyen járművek igénybevételére.
(MTI)
Fotó: MTI/Kovács Tamás