Rekordszámú fiókát neveltek 2024-ben a tavalyi év madarának választott kerecsensólymok Magyarországon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a nemzetipark-igazgatóságok munkatársai 200 fészket foglaló pár 530 fiókáját regisztrálták.
A Kerecsensólyom fajmegőrzési programban részt vevő szakemberek 2024-ben is február elejétől ellenőrizték a kerecsensólymok fészekfoglalását, illetve később a fiókák számát. Országosan 200 fészket foglaló párt sikerült felderíteni, melyek közül 177 pár nevelt fiókákat.
A fajmegőrzési program sikerét bizonyítja, hogy „tavaly minden korábbi évnél több, 530 fiókát és fészekhagyó fiatal kerecsensólymot regisztráltak Magyarországon, kereken száz madárral többet, mint 2023-ban.” – mondta Bagyura János, az MME országos kerecsensólyom fajmegőrzési program koordinátora.
A megfigyelt kerecsensólyom-párok átlagosan három fiókát neveltek fészkenként. A kerecsensólyom, eredetmondánk “turulmadara”, egyben a hazai természetvédelem egyik ikonikus faja, melynek teljes európai állományát 450 párra becsülik, melynek csaknem fele Magyarországon költ.
A fiatal madarak kóborlásának és magas természetes elhullása okainak vizsgálata különösen fontos a kerecsensólyom védelmének érdekében. E célból a Jászságban és a Hevesi-síkon 7 fészekaljban, 22 fiókára került műholdas nyomkövető 2024 májusában. A jeladók adatai szerint az év végéig 11 példány elpusztult, egy egyedet pedig Líbiában illegálisan befogtak. Két madárnak Kelet-Ukrajna háborús övezetében veszett nyoma, amelyet a GPS és a mobiltelefon rendszerek regionális működésképtelensége okoz. A jeladós madarak nyomkövetésének köszönhetően az összes biztosan elpusztult jeladós madár teteme megkerült, ami kiemelkedő eredménynek számít. Ezeket a maradványokat a szakemberek bevizsgálhatták, így a korábbiaknál sokkal részletesebb képet kaphatunk a pusztulás okairól.
A jeladós madarak mellett még további négy madár tetemére bukkantak rá a szakemberek 2024-ben. A vizsgálatok szerint a 15 példány pusztulása a következő okokra vezethető vissza: 5 áramütés, 4 a kirepüléskor fellépő sérülés és/vagy földön történt emlős (róka és menyétféle) zsákmányolása, 2 betegség, 3 ismeretlen okból pusztult el, 1 sólyom elhullásának okát pedig még vizsgálják. A biztosan elpusztult madarak mellett sajnálatos módon két hazai gyűrűs kerecsensólyom illegális, solymászati célú befogásáról is értesültünk Líbiából a közösségi média segítségével. A jeladós példány jeladóját azonnal tönkretették, később pedig a madarat mintegy 4300 euróért értékesítették a polgárháború sújtotta országban.
(MME)
Fotó: Wikipédia