Felmondott Walter Katalin, a BBK vezérigazgatója. Fotó: Wikipédia

Felmondott Walter Katalin, a BBK vezérigazgatója

Ország

Felmondott Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) vezérigazgatója, döntéséről a BKK tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.

Walter Katalin felmondásában azt írta, felmondási ideje 30 nap, ami június 28-án jár le, munkaviszonya ezzel a nappal megszűnik. Tudatta azt is: a március 31-én beadott pályázatát visszavonja, az új pályázaton nem indul.

Mint írta, hosszú gondolkodás után hozta meg döntését, március 31-én adta be másodszorra a pályázatát a BKK Zrt. vezérigazgatói pozíciójának további betöltésére, a tavaly szeptemberi első pályázati kört követően.

“Még akkor is úgy gondoltam, hogy az összes kihívás és nehézség ellenére eredményesen tudom folytatni a munkát, amire több mint öt éve szerződtem” – írta, hozzátéve, 2021. január 1-jével lett a BKK vezérigazgatója, előtte egy évig a BVH Zrt.-t vezette, ahol kidolgozta a “Stadtwerke” koncepciót, amelyet a városvezetés a BKM Zrt. létrehozásával meg is valósított.

Kiemelte: bármilyen transzparens és objektív pályázatnak, megmérettetésnek bátran állt elébe és hitt abban, hogy Budapesten az eredmények és a kvalifikáció számítanak, ahogyan az a pályázati kiírásban is szerepelt.

“Sajnos mostanra minden illúzióm szertefoszlott. A tegnapi közgyűlésig nemhogy döntés vagy javaslattétel, de még a pályázati felhívásban egyértelműen leírt személyes meghallgatás sem történt meg, miközben a felhívás szerint az elbírálási határidő május 30. volt” – írta.

Megjegyezte: információhoz kizárólag a sajtóból, social média posztokból vagy folyosói pletykákból jutott. Hozzátette: az eljárásrend kiszámíthatatlan lett, a kiválasztási folyamat pedig diszkriminatív módon eltér egyes cégek esetében és példaként említette, hogy a BFVK-nál két alkalmasnak ítélt jelentkező esetében meghallgatták a jelölteket, sőt javaslatot is tettek, a BKK-nál ugyanerre hivatkozva még a meghallgatásokra se került sor. Felidézte: a közgyűlés szerdán a pályázat eredménytelenné nyilvánításáról, valamint új pályázat kiírásáról döntött.

“A folyamatos finanszírozási krízis és a szakmai munkát végtelenül megnehezítő állandó politikai adok-kapok ellenére azért tartottam ki eddig, mert hittem abban, hogy május végéig pont kerül a folyamat végére” – emelte ki.

Mint írta, teljes erőbedobással végezte munkáját, elkészítették a BKK következő ötéves stratégiáját és számtalan fontos, hosszú távú fejlesztéseket megalapozó stratégiai projektre készültek fel.

“Most azonban azt látom, hogy nincs esély a kiválasztási folyamat professzionális lezárására, amely hitemet csak megerősíti, hogy még az amúgy formalitásnak tekinthető támogatást sem adta meg a közgyűlés a 2024-es beszámolónkhoz” – fogalmazott.

Walter Katalin felhívta a figyelmet arra: bármely fővárosi cég vezérigazgatójának kiválasztása “nem lehet ilyen mértékben hatalmi játszmák eszköze”, ugyanis nem csak a vezető személyérő van szó, hanem többezer munkavállalót foglalkoztató vállalatok mindennapi működéséről, ezt a bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot nem szabad fenntartani.

Hozzátette: döntése jó eséllyel tovább növeli a kollégáiban hónapok óta amúgy is meglévő bizonytalanságot és tisztában van azzal is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester támogatásával formális értelemben folytathatná a munkát.

“Világos közgyűlési legitimáció nélkül, illetve folyamatosan megkérdőjelezett legitimációval ugyanakkor nem tudok és nem is akarok tovább dolgozni, mert a BKK kiváló csapatával végzett munkánk további eredményessége így nem garantálható. Márpedig itt most ez forog kockán. Ebben a környezetben nem lehet egy felhatalmazó, együttműködésre épülő, teljesítményorientált kultúrát fenntartani, hiszen mindennek pont az ellenkezőjét látják a kollégák nap mint nap a Fővárosi Közgyűlés működésében” – írta.

Walter Katalin kifejezte reményét, hogy felmondása jelzés a közgyűlés tagjainak: “politikai játszmáik a budapesti közösségi közlekedést használó milliók érdekeit sértik”.

Felmondását azzal zárta, június végéig folytatja munkáját és biztosítja a zökkenőmentes átadás-átvétel folyamatát. “Ezúton kívánom, hogy találják meg azt a vezérigazgatót, aki képes ezen keretek között eredményesen dolgozni Budapestért” – zárta felmondását a BKK vezérigazgatója.

(MTI)

Fotó: Wikipédia