Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást – közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
A fővárosi, dunántúli és Pest vármegyei áramhálózatot üzemeltető vállalat 165 ezer ügyfelénél volt áramszünet a rendkívüli időjárás miatt, a legtöbb kár Budapesten és környékén keletkezett. Elsőként a legtöbbeket érintő hibákat hárították el, de vannak olyan helyek, ahol hosszabb időt vesznek igénybe a munkálatok – írták.
Az ország egyes részein még mindig nincs áram, több mint 50 óra munkálat után sem
A közlemény szerint a társaság megemelt létszámmal dolgozik a károk kijavításán, alvállalkozók segítségét is igénybe veszik, szükség esetén átcsoportosították a saját dolgozóikat. A javítások az esetek többségében bonyolult munkálatokat igényelnek, az érintett helyszínekre több száz járművel vonultak ki a szakemberek.
Az E.On több mint 200 telefonos ügyintézőt is szolgálatba állított a bejelentések fogadására és az ügyfelek folyamatos támogatására – tették hozzá.
Fotó: Frank Yvette