Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására emlékeznek a keresztények.
Nagycsütörtök misztériumában szemben áll az eucharisztikus ajándék szeretete és az elárultatás fájdalma – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleményében.
Azt írták: nagycsütörtök délelőtt krizmaszentelési misét tartanak a püspöki székesegyházakban. A püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket. A szentmise alatt történik a keresztelendők és a betegek olajának, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos – krizma megszentelése.
Este minden templomban szentmisével emlékeznek az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására.
“Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja” – fogalmaztak.
Az esti szentmise kezdetén a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik: a pap fehér miseruhában van, az oltáron virág van és szól az orgona.
A Glória (Dicsőség) éneklésére minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd ezután elnémulnak és nagyszombat estig a mély gyász jeléül csak a kereplők szólnak. A hagyomány szerint ilyenkor a harangok “Rómába mennek”.
A nagycsütörtöki evangéliumban elhangzik, hogyan mosta meg Jézus a tanítványai lábát. Cselekedet “örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni”. Ennek emlékére a nagycsütörtöki szertartáson a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát.
A szentmise végén az Oltáriszentséget a mellékoltárhoz viszik. Ezt követi a Jézus elfogatását, elhurcolását jelképező oltárfosztás, amikor minden díszt eltávolítanak az oltárról. A szentmise csendben fejeződik be, áldásosztás nélkül, jelezve a Jézus szenvedésével együttérző fájdalmat.
Nagycsütörtök az egyház legősibb ünnepei közé tartozik, az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette
