Magyarország továbbra is készen áll megrendezni az amerikai-orosz békecsúcsot Budapesten – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten hivatalos látogatáson fogadta J.D. Vance-t, az Amerikai Egyesült Államok alelnökét.
A magyar kormányfő az amerikai alelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: J.D. Vance-szel beszéltek az orosz-ukrán háborúról. Ezt fájdalmas témának nevezte, hangsúlyozva, hogy két keresztény ország háborújáról van szó, ráadásul Európa területén.
Kiemelte: mindig is nagyra becsülte az Amerikai Egyesült Államok elnökét, hogy az első pillanattól kezdve ezt a két dimenziót tartotta a legfontosabbnak és a korábbi elnökkel szemben egyértelműen a béke mellett van.
Arra is felhívta a figyelmet: az orosz-ukrán háborúban magyarok is meghalnak, hiszen Ukrajna mai területén számos magyar ember él, “akiket besoroznak, gyakran brutális kényszerítő körülmények közepette elviszik őket és meghalnak”.
Emlékeztetett: korábban Donald Trump amerikai elnök kezdeményezte, hogy legyen békecsúcs az Egyesült Államok és Oroszország között, és helyszínnek Budapestet javasolta. Magyarország erre igent mondott, a békecsúcsnak technikai előkészítését mind az Egyesült Államok, mind pedig Oroszország elnökével megtárgyalta – tette hozzá.
“Magyarország most is készen áll arra, hogyha az Egyesült Államok és az oroszok úgy gondolják, hogy kettőjük között egy békecsúcsra van szükség, akkor Budapest ennek a találkozónak továbbra is örömmel ad helyszínt és áll rendelkezésre” – fogalmazott.
Orbán Viktor: megnyerjük a választást, és az ukránok feladják az olajblokádot
Miután a nemzeti erők megnyerik Magyarországon a választást, az ukránoknak nem marad más választásuk, mint hogy feladják az olajblokádot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten hivatalos látogatáson fogadta J.D. Vance-t, az Amerikai Egyesült Államok alelnökét.
A magyar kormányfőt az amerikai alelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy mi lesz Európával, azon belül Magyarországgal, miután sem Oroszországból, sem a Közel-Keletről nem érkezik olaj.
Orbán Viktor azt mondta: nem akarja eltitkolni, hogy a magyar helyzet nehéz. Emlékeztetett: az ukránok először még 2022 végén blokád alá vették az Oroszországból Magyarországra gázt szállító vezetéket, de – folytatta – ezt még sikerült kivédeni a Török Áramlat gázvezetékkel.
“Majd most, nem sokkal a választások előtt, szerintem a választásokkal összefüggésben és egy ukránpárti kormány esélyének megteremtése érdekében lezárták, blokád alá vették olajvezetékünket is, azt az olajvezetéket, ami a magyar gazdaság köldökzsinórja” – tette hozzá.
Hangsúlyozta: ebben a helyzetben el kell látni a magyar gazdaságot és a magyar fogyasztókat üzemanyaggal és energiával, és rá kell kényszeríteni az ukránokat arra, hogy nyissák meg a vezetéket.
“Nekünk erre van egy tervünk, ezt a tervet lépésről lépésre hajtjuk végre, és a végén meggyőződésem, hogy miután a nemzeti erők megnyerik Magyarországon a választást, az ukránoknak nem marad más választásuk, mint hogy feladják az olajblokádot és újra megindítsák a Barátság olajvezetéket, és Magyarország visszatérhet a normális gazdasági működés keretei közé” – jelentette ki.
(MTI)
Fotó: Magyarország Kormánya hivatalos Facebook-oldal