Egy tucat gépkocsit törtek fel

Rendőrség
Debrecenben egy tucat gépkocsit tört fel az a három gyanúsított, akik ellen a rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét 2014. június 10-én 3 óra 22 perckor egy nő telefonon arról értesítette, hogy Debrecen, Mikepércsi úton az egyik társasház belső parkolójában három férfi gépkocsikat tör fel. A bejelentő elmondta, hogy az egyik férfi egy piros színű Suzuki típusú személygépkocsival az Epreskert utca irányába elhajtott, míg társai elfutattak. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol azt tapasztalták, hogy az eltulajdonított Suzukival Z. Géza nekiütközött egy parkoló autónak. A járőrök két társát az egyik közeli utcában igazoltatták. A három fiatalt a rendőrök elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A nyomozók a 19 éves bocskaikerti Z. Gézát, a 19 éves hajdúsámsoni Sz. Norbertet, valamint 16 éves debreceni társukat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették őket, valamint kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, melyet a Debreceni Járásbíróság 2014. június 12-én elrendelt.

A megalapozott gyanú szerint a terheltek aznap a Mikepércsi úton összesen 12 darab gépjárművet törtek fel, melyekből különböző értéktárgyakat eltulajdonítottak. A gyanúsítottak a társasház parkolójából az egyik gépkocsival megpróbáltak elhajtani, majd egy másik jármű kesztyűtartójában találtak egy pótkulcsot, így azt az autót ellopták, azonban Z. Géza azzal balesetet okozott.

A Debreceni Rendőrkapitányság  Bűnügyi Osztálya az ellenük lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2014. október 30-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.