A debreceni férfi nem bírta cérnával, és csapdát állított az őt idegesítő madaraknak.
Egy idős néni tett bejelentést 2015. július 21-én 12 óra körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központjába arról, hogy egy elpusztult galambot vett észre a Debrecen, Alkotmány utcai lakásának erkélye előtt.
A bejelentő elmondta, hogy a madár a nyakán lévő damilon lóg. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a damil vége egy, a nő felett lakó szomszéd erkélyéhez van rögzítve. A járőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították a szomszédban lakó Sz. Balázst. A nyomozók a 38 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elmondta, hogy idegesítették az erkélyét állandóan összepiszkolják a galambok, ezért készített egy csapdát, amelytől a madár elpusztult.
A Debreceni Rendőrkapitányság a férfi ellen az állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.