Milliókkal húzhatta le a prostikat a nyíradonyi strici – videó

Rendőrség

A Terrrorelhárítási Központ műveleti egysége és a Hajdú-Bihar megyei rendőrök egy összehangolt akció során elfogtak egy nyíradonyi férfit, aki Németországban szervezte a magyar lányok prostitúciós tevékenységét.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya kerítés bűntett, kitartottság bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást Á. Imrével szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi Hajdú-Bihar megyéből Németországba vitt ki több lányt, akiknek ott egy bordélyházban megszervezte prostitúciós tevékenységüket. A szexuális szolgáltatásáért cserébe kapott pénzzel a lányoknak rendszeresen el kellett számolniuk a gyanúsítottal, akinek folyamatosan átutalták a bevétel nagyobb részét. Annak érdekében, hogy a gyanúsított leplezze szerepét a bűncselekményben, a pénzt nem az ő nevére utalták el a nők, hanem mindig más férfiaknak, akik azt később felvették és átadták a 32 éves gyanúsítottnak. A megalapozott gyanú szerint Á. Imre szervezte meg, hogy a 24 és 25 év közötti nők a németországi Bremerhaven nevű városban található bordélyházban dolgozzanak.

A beszerzett információkat követően a Felderítő Osztály nyomozói a „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásaival és a TEK műveleti egységével közösen 2016. június 8-án egy összehangolt akciót hajtottak végre Nyíradonyban. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók a helyi rendőrökkel közösen a Nyíradonyi Rendőrőrsre előállítottak több férfit, akik tanúkihallgatásaik során elmondták, hogy Á. Imre megbízásából az átutalt pénzt felvették, majd azt átadták a gyanúsítottnak.

A TEK munkatársai a 32 éves nyíradonyi lakost elfogták és előállították. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság 2016. június 9-én elrendelt.

A gyanúsítottal szemben a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.