Fejszével bántalmazta élettársát

Rendőrség

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal 48 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint egy fejszével bántalmazta élettárást.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A rendőrségre 2017. június 6-án 1 óra körül arról érkezett bejelentés, hogy egy nőt élettársa bántalmazta debreceni otthonukban. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd elfogták a nő 48 éves élettárását, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a sértett súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás akár halálos sérülés okozására is alkalmas lett volna. A nyomozók ezt követően B. Andrást folytatólag kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2017. június 23-án elrendelt. A nyomozás adatai szerint a pár aznap éjszaka összeveszett, majd a férfi a vita hevében többször megütötte élettársát és egy fejszével is fejbe vágta.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a debreceni gyanúsítottal szemben emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a főügyészség részére.