A megalapozott gyanú szerint egy debreceni férfi készítette azt a mérgező szeszes italt, amelytől többen kórházba kerültek.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – igazságügyi toxikológus szakértő bevonásával – folytat nyomozást egy 47 éves debreceni lakossal szemben.
A megalapozott gyanú szerint N. Sándor metil alkohol és más egyéb adalékanyagok, aromák hozzáadásával különböző szeszes italokat állított elő egy nagycserei tanyán. A gyanúsított az általa előállított hamis, mérgező italokat eladta ismerőseinek, akik azokat továbbértékesítették.
A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2017. december 22-én elrendelt.