Rendőrség. Szeged. Csomagok. Gyerekklinika.

Játékokat adományoztak a Csongrád megyei rendőrök a szegedi gyerekklinika kis betegei számára

Rendőrség

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan játékgyűjtő akciót szervezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ kis betegei számára. A karácsonyi díszdobozokba csomagolt ajándékok 2024. december 19-én érkeztek meg az egészségügyi intézménybe.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Munkatársainknak köszönhetően több doboznyi adomány gyűlt össze, a gyermekek többek között mesekönyveket, kisautókat, színezőket, kártya- és társasjátékokat kaptak. Az ajándékokat dr. Veprik Zita r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Humánigazgatási Szolgálat vezetője és dr. Harkai István r. ezredes, rendőrségi tanácsos, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes adták át az egészségügyi intézmény igazgatójának. Dr. Bereczki Csaba egyetemi docens hálás köszönetét fejezte ki mindazok felé, akik részt vettek a kezdeményezés megvalósításában.

Az átadón elhangzott, hogy a vármegyei rendőr-főkapitányság jövőre is szeretné folytatni ezt a hagyományt, mely nem titkolt célja, hogy mosolyt csaljunk a legkisebbek arcára és szebbé tegyük az ünnepüket.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye)

Fotó: Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság