3 év fegyházbüntetésre, illetve 2 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a két rabot, akik áramot akartak vezetni a zárkaajtóba. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a büntetések súlyosítását indítványozta.
Az elsőfokú ítélet szerint a két férfi a Szegedi Fegyház és Börtönben ugyanabban a zárkában töltötte a büntetését. Az őrök nem engedték, hogy a másik zárkában elhelyezett fogvatartottak kávét és dohányárut juttassanak át hozzájuk, valamint a férfiak a koronavírus járvány miatt tartottak attól, hogy elkülönítik őket. A rabok a haragjukat pedig a hivatásos állományú dolgozókon akarták levezetni. A két elítélt 2020. szeptember 18-án megegyezett abban, hogy az elektromos hosszabbítót megbontják, abból a vezetéket kihúzzák, és a fém zárkaajtó kilincsébe vezetik az áramot azért, hogy a belépő felügyelőnek halálos áramütést okozzanak. Az egyik férfi megkezdte a hosszabbító megbontását, cselekményüket azonban befejezni nem tudták, mivel arra fény derült.
A Szegedi Törvényszék emberölés előkészületének bűntette miatt az egyik férfit – mint többszörös visszaesőt – 3 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, a másik férfit – mint visszaesőt – 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
Az ítélet ellen az ügyészség a büntetések súlyosításáért, a védelem pedig felmentésért fellebbezett.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a két férfi további bűncselekményeket is megvalósított, így cselekményeik eltérő jogi minősítése, valamint a velük szemben kiszabott büntetések lényeges súlyosítása indokolt.
Az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
(ugyeszseg.hu)
Fotó: Frank Yvette