Két év, öt évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék hétfőn azt a férfit, akinek elszabadult kutyái 2021 nyarán halálra martak egy embert, egy nőt pedig súlyosan megsebesítettek.
A jelenleg 65 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság.
A vádlott egy szentesi kertes ingatlanban lakott családjával és több kutyával együtt. Az udvarba egy a vádlott által házilag eszkábált nagykapun lehetett bejutni, amely azonban nem felelt meg a biztonságos kutyatartás feltételeinek, alkalmatlan volt arra, hogy az állatok kijutását megakadályozza.
A vádlott bullterrier keverék kutyáit falkában tartotta, az állatok nem kaptak azonosítócsipet, semmilyen oltást, ápolatlanok voltak, az udvaron felhalmozott hulladékok között éltek.
A kutyák fajtájuk miatt speciális odafigyelést, nevelést igényeltek volna, amelyet a vádlott szintén elmulasztott – csupán egy mogyoróbottal fegyelmezte őket -, ezért fokozatosan egyre agresszívebbé váltak, így környezetükre fokozott veszélyt jelentettek.
A 2021. augusztus 20-i tűzijáték a kutyákat felingerelte. A Szása és Igor névre hallgató kutyák kijutottak a kapun, és rátámadtak egy másnap hajnalban hazafele tartó férfire.
A csaknem kétméteres, 95 kilós sértett igyekezett ellenállni és elmenekülni, de nem tudott érdemben védekezni, a számtalan harapás miatt kevesebb mint fél óra alatt a helyszínen életét vesztette. Az 53 éves férfi több száz sérülést szenvedett el, halálát az elvérzés és pszichés stressz okozta.
A kutyák ezután egy idős, biciklivel érkező nőre is támadtak, aki a táskájával próbált védekezni, és felhívta egy ismerősét.
A nőnek sikerült beugrania egy autóval odaérkező sofőr járművébe, ezt követően a kutyák a gépkocsit támadták. A helyszínre érkező rendőrök is csak gázsprayvel tudták a kutyákat megfékezni. A nő súlyos sérüléseket szenvedett.
A szentesi ebrendészeti telep vezetője a per során elmondta, fúvócsővel beadott nyugtatóval kábították el a kutyákat.
Az állatok a menhelyen idegenekkel szemben folyamatosan támadólag léptek fel, a szakember nem tartotta alkalmasnak arra az állatokat, hogy később örökbe adják azokat. A szakértői vélemény szerint a kutyák rehabilitációjára nem volt lehetőség, ezért később elaltatták az állatokat.
A férfi bíróságon tagadta bűnösségét, de nem tett vallomást. A nyomozás során azt mondta, a kétéves kutyák jó házőrzők voltak, az idegeneket nem engedték be az udvarra, úgy fogalmazott “azért voltak tartva”. Közölte, azt is, hogy az áldozat holtestét ő találta meg az útest mellett, egy vízelvezető árokban.
Kemenes Krisztián bíró az indoklás során hangsúlyozta,
a vádlott idős korára, büntetlen előéletére, rossz egészségi állapotára tekintettel látta elegendőnek a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását.
A bíró kifejtette, az eljárás már a 2023 elején véget érhetett volna, ha a vádlott az előkészítő ülésen elismeri bűnösségét, és megbánás mutat.
Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosítás, hosszabb és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.
(MTI)
Kezdőkép: illusztráció.