Szeged, Szegedi Törvényszék, Széchenyi tér, bíróság, törvényszék

Két volt fideszes szegedi politikus is érintett egy 112 milliós támogatási csalásban

Rendőrség

Csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódott a Szegedi Törvényszéken az a bűntetőeljárás, amelyben az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány, illetve annak iskolái – köztük a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola – több mint százmillió forint támogatást vettek igénybe olyan tanulók után, akik valójában sosem jártak iskolába. A vádlottak között két egykori szegedi fideszes politikus is szerepel.

A vád szerint az érintett alapítvány 2012 és 2014 között összesen mintegy 112 millió forint normatív támogatást vett fel fiktív tanulók után, ezzel különösen nagy vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek. Az ügy elsőrendű vádlottja Budai Géza, korábbi Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő, az alapítvány elnöke. A másodrendű vádlott Hüvös László, aki ugyanebben az időszakban a Szefi igazgatója volt, szintén fideszes önkormányzati képviselőként ismerős a szegedi közéletből.

A vádirat szerint az intézmények rendszeresen jelentettek olyan tanulókat, akik nem jártak be órákra, vagy eleve nem is volt tanulói jogviszonyuk. Az oktatóknak utasításba adták, hogy ezeknek a hiányzó diákoknak is adjanak érdemjegyeket, így kerülhetett be például egy kecskeméti nő neve az e-naplóba, akinek „tanulmányi eredményei” között 28 elégtelen is szerepelt – annak ellenére, hogy ő sosem tanult az iskolában.

A tanúk között több olyan ember is megszólalt, aki ugyan beiratkozott, de hónapok után abbahagyta a képzést, és sosem jelezték feléjük hivatalosan a jogviszony megszűnését. Az oktatási intézményeknek ugyanakkor kötelességük lett volna félévente jelenteni a létszámváltozást az Államkincstár felé, jelentősebb csökkenés esetén pedig nyolc napon belül.

Az ügy több mint 36 ezer oldalnyi nyomozati anyagból áll, és hosszú évek óta húzódik: bár a NAV már 2014-ben vizsgálódott, a vádemelésre csak 2022-ben került sor. A teljes okozott kár eléri a 336 millió forintot, amelyből a vád szerint 112 millió forint közvetlenül az alapítvány elnökéhez köthető.

A hét vádlott közül többen már elismerték bűnösségüket, néhányan pedig egyezséget kötöttek az ügyészséggel. Budai Géza, Hüvös László és további két vádlott azonban továbbra is tagadják a szándékos csalást. A bíró egyelőre nem fogadta el mindenki beismerő vallomását, mivel azok ellentmondásban állnak a korábbi nyilatkozatokkal.

A tanácsvezető bíró, Gaudi Tibor a tárgyaláson azt mondta: tisztában van azzal, hogy a vádlottakat lelkileg is megviseli a hosszúra nyúlt eljárás, de a bíróság csak akkor tudja elfogadni a bűnösség beismerését, ha az minden kétséget kizáróan egyértelmű. A per folytatódik.

(Index.hu)

Fotó: Frank Yvette