A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki halálra éheztetett két kutyát.
A vádirat szerint a Vagyon-visszaszerzési Hivatal 2024. év elején tartott kutatást a vádlott otthonában. Ennek során foglaltak le két bull terrier fajtájú kutyát. A hatóság az állatokat a terhelt őrzésében hagyta, aki ezek után a gondozásukat oly mértékben elhanyagolta, hogy azok egy éven belül elpusztultak. A tettes ezen cselekményével a kutyákat a végrehajtás alól is elvonta.
A járási ügyészség az elkövetőt állatkínzás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja, és vele szemben felfüggesztett börtön kiszabását indítványozza.
A terhelt bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog határozni.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)
Fotó: Frank Yvette