Energiaital

Italok

Már éppen ideje volt, hogy fellépjen a kormány az energiaitalok fogyasztásával szemben. Ehhez persze, most két KDNP-s képviselő asszisztálása szükséges, hogy törvényjavaslatot nyújtsanak be. A szándék most jó. Egészségtelen az energiaital. Nemcsak a kicsiknek, a nagyoknak is. Viszont a felnőtteknek nem lehet megtiltani sem a dohányzást, sem az alkohol fogyasztást, sem az energia ital bevitelt. […]

Magyar Péter

Magyarországnak nem Dobrev Klárákra van szüksége – vélemény

Hanem több Magyar Péterekre. Nem csoda, hogy a DK európai parlamenti képviselője azt mondja, hogy nem Magyar Péterre van szükség. Ő nyilván a saját család bizniszéből indul ki. Nekik Ferivel valóban nem hiányzik egy olyan Orbán-kritikus politikai erő, aki hitelesebb, mint ők, még akkor is, ha korábban a NER-ben utazott.

Balatonalmádi, 2024. február 21. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a Fidesz-KDNP frakcióülésén Balatonalmádiban 2024. február 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Válság

Ez elmúlt hetek eseményei a legtöbb ember számára világossá tették, hogy az ország egy erkölcsi és morális válságban van. A kegyelmi ügy rávilágított arra, hogy azok is vissza tudnak élni a hatalommal, akikről ezt sokan nem gondolták. Varga Zsolt András pedig azzal, hogy felfüggesztette a Kúriai Határozatok megjelenését, csak még inkább ráerősített arra, amit a […]

Varga Judit szavaz a 2022-es választásokon a családjával

Fordulópont

“Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.” Ez az idézet, Magyar Péter, Varga Judit exférjének lemondásában […]

Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár

Lehet jobb az oktatás

Pontosabban, lehet hatékonyabb és használható tudás adható át, ha ezt Orbán Viktor is úgy akarja. Pálinkás József volt oktatási miniszter és tudományos akadémia elnök legutóbbi ATV interjújában  mondta azt, hogy Orbánnak a foci fontosabb. Ez igy van. Csoda, hogy még nincs fociügyi minisztérium. Persze van a pár ezres Felcsúton 3000 fős stadion. Ceaușescu is építettet […]

Digitális rádiózás

Aktuális témát pendített meg Szabó László Zsolt a Magyar Hang munkatársa. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ugyanis semmit sem tesz a digitális rádiózás elterjesztéséért. Egyszerű oka van ennek. A jelenlegi kormány nem érdekelt abban, hogy szabad frekvenciák legyenek elérhetők még több rádió számára az éterben. A jelenlegiek túlnyomó többségét a kormány és a NER […]