Debrecen ad otthont a megyei jogú városok idei sporttalálkozójának, miután tavaly a cívisváros köztisztviselő-sportolói nyerték meg a versenyeket – mondta Papp László, a vendéglátó város polgármestere a pénteki megnyitón.
Papp László, a Nagyerdei Stadion gyepén felsorakozott, a megyei jogú városokat képviselő mintegy négyszáz köztisztviselő előtt arról beszélt, hogy Debrecen az a város, amelyik talán a legnagyobb sport-infrastruktúrával rendelkezik. Ezek közül a Nagyerdei Stadion mellett a versenyeknek otthont adó Oláh Gábor utcai atlétikai stadiont, a városi sportuszodát, illetve a jégcsarnokot említette meg, amelyek ideális helyszínei a minőségi sportnak.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az állam után a megyei jogú városok a sport legnagyobb támogatói. Kiemelte, ezek a települések 15 milliárd forinttal támogatják az élsportot, a diáksportot és a tömegsportot.
A megyei jogú városok 15. sporttalálkozójának mintegy 400 résztvevője a nap folyamán az Oláh Gábor utcai sportcentrumban futball, teke, streetball, öttusa, illetve kisvonathúzásban, a helyi sportuszodában pedig vízi ügyességi versenyeken méri össze erejét. A találkozót jövőre a Debrecenben legeredményesebbnek bizonyuló csapat városa rendezheti meg.