Paralimpia. Pálos Péter. Fotó: Szabó Miklós

Paralimpia 2024 – Bronzérmes az asztaliteniszező Pálos Péter

Sport

Az asztaliteniszező Pálos Péter bronzérmet szerzett az MS11-es kategóriában a párizsi paralimpián.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Városi SE Dunakeszi sportolója, aki a múlt héten ünnepelte a 39. születésnapját, már azzal biztosította dobogós helyezését, hogy megnyerte szerdai negyeddöntőjét, mivel ebben a sportágban nem rendeznek bronzmérkőzéseket.

A csütörtöki elődöntőben a 17 éves tajvani Csen Po-jen volt a magyar parasportoló ellenfele, akitől 3:0-ra kapott ki.

A Dél-párizsi 4-es Arénában az első játszmában a magyar versenyző igyekezett irányítani a labdameneteket, de támadásaiba sok hiba csúszott, emiatt hátrányba került. Pálos a második szettben is többször dühösen vette tudomásul, hogy megoldásai nem sikerültek, ázsiai ellenfele ugyanis remekül védekezett, szinte minden labdát visszaadott.

Így hosszú, látványos labdameneteket is láthatott a közönség, azonban ezeket szinte kivétel nélkül a rivális nyerte, aki így megduplázta előnyét.

A harmadik felvonás elején ugyan Pálos vezetett, de 5-4 után Csen fordított, és kisvártatva bejutott a fináléba.

Az M4 Sportnak nyilatkozva úgy összegzett, hogy ezen a mérkőzésen neki “körülbelül 150 százalékot kellett volna” nyújtania, míg ellenfelének önmagához képest gyengébben játszania, akkor lett volna “egy fifti-fifti meccs”.

Beszélt arról is, hogy nem volt dühös, csak bosszankodott, amikor úgy érezte, hogy egyszerűbb poénnál ront.

“Nyilván mérgelődtem időnként, azért próbálkoztam, de sajnos a realitás győzött. Ő tizenhét éves, én meg most voltam harminckilenc, ez ilyen” – vonta meg a mérleget.

Az enyhe értelmi fogyatékossággal született Pálos Londonban és Tokióban arany-, Rio de Janeiróban és most pedig bronzérmes lett.

“Mindegyik éremnek megvolt a saját maga sztorija. Ez legalább olyan értékes, mint a tokiói arany, én ezt így élem meg, ha nem értékesebbnek”- árulta el.

Pálos Péter a párizsi magyar küldöttség ötödik érmét szerezte, két arany és egy ezüst után a második bronzot.

(MTI)

Fotó: Szabó Miklós