Szeged, OTP Bank Pick Szeged, Kolstad Handball, kézilabda, BL, mérkőzés, Pick Aréna, sport

Férfi kézilabda BL – Szeged házigazdaként 29-27-re kikapott a norvég Kolstad csapatától

Sport

A Szeged házigazdaként 29-27-re kikapott csütörtökön a norvég Kolstad csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában.

A hazaiaktól Magnus Röd hiányzott, de Lazar Kukic sem játszott, Jérémy Toto pedig csak szűk nyolc percet kapott. A vendégeknél Göran Johannessen és Sander Sagosen nem volt tagja a keretnek.

A kétszeres világbajnok kapus Torbjörn Bergerud három védéssel kezdett a norvégok kapujában, de csapata ezt nem tudta kihasználni. Edzője, Christian Berge az ötödik percben 3-0-s szegedi vezetésnél kért először időt. Ennek hatására két percen belül egyenlített a Kolstad, majd Mario Sostaric három góljával újra ellépett a házigazda. A Szeged nyitott védekezésre, ellenfele – a kapus lecserélésével – létszámfölényes támadójátékra váltott, utóbbival aztán a hazaiak is próbálkoztak. Mindkét oldalon sok volt a hiba, a norvég bajnoki címvédő egy 4-0-s sorozattal a meccs során először átvette a vezetést és a szünetben 12-11-es előnyben volt.

A második félidő elején már három találatra nőtt a norvégok előnye, majd a 39. percben hangzott fel először füttykoncert a Pick Aréna alsó lelátóján – a felső le volt függönyözve -, amikor 15-19-es hátrányban volt a Szeged. Ezután a Tobias Thulin helyére beállt Mikler Roland védéseinek tapsolhattak a szurkolók. Kedvenceik egy 4-0-s sorozattal felzárkóztak mínusz egyre, és bár akkor még több mint tíz perc volt hátra, egy újabb 5-1-es szériával eldöntötték a meccset a kevesebb hibával játszó, magabiztosabb norvégok, így némi meglepetésre győzni tudtak idegenben.

A házigazdáknál Imanol Garciandía és Mario Sostaric kilenc-kilenc góllal, Tobias Thulin kilenc, Mikler Roland két védéssel zárt. A túloldalon Adrian Aalberg hét, Magnus Söndena és Simon Jeppsson öt-öt találattal, Torbjörn Bergerud 14 védéssel vette ki részét a sikerből.

A két csapat harmadik egymás elleni BL-meccsén egy szegedi siker mellett másodszor győzött a Kolstad. A három győzelemmel és három vereséggel álló csongrádiak jövő szerdán a lengyel Industria Kielcét fogadják a BL csoportkörében.

A csongrádiak a múlt héten a dán Aalborg HB, majd a Csurgói KK otthonában is kikaptak. Idén már másodszor fordult elő velük, hogy sorozatban három tétmérkőzést veszítettek: májusban a Magyar Kupa döntőjében, majd a bajnokság fináléjában kétszer is kikaptak a Veszprémtől.

“Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz, gratuláció illeti ellenfelünket a mutatott játékért. Igazán aggódom, mert az utóbbi másfél hétben voltak, vannak problémáink. Ezen el kell gondolkodni, ez aggodalomra ad okot” – nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón Michael Apelgren szegedi vezetőedző.

Hozzátette, a védekezésükre nem lehet mondani, hogy fantasztikus volt, ott is lehetett hibákat találni, de úgy-ahogy rendben volt. Ezúttal támadásban voltak nagyobb problémáik, az első félidőben öt-hat góllal el kellett volna húzniuk és eldönteni a meccset, de nem sikerült.

“Nagyon jól védett a kapusuk, rengeteg helyzetet kihagytunk, elsősorban a szélekről. A lényeg az, hogy együtt vagyunk ebben benne, együtt kell megoldanunk a kialakult helyzetet, együtt kell elemezni a legutóbbi két meccs teljesítményét és le kell vonnunk a tanulságokat” – magyarázta a svéd tréner.

Eredmény, csoportkör, 6. forduló, B csoport:

OTP Bank-Pick Szeged – Kolstad HB (norvég) 27-29 (11-12)

lövések/gólok: 48/27, illetve 48/29

gólok hétméteresből: 5/5, illetve 2/2

kiállítások: 2, illetve 2 perc

(MTI)

Fotó: Frank Yvette