Olasz balett

Neves olasz balettelőadás érkezik Szegedre

A Szegedi Kortárs Balett meghívására május 18-án a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont az Olaszországból érkező MM Contemporary Dance Company előadásának a 10. Színházi Olimpia keretében. Mauro Bigonzetti és Enrico Morelli BALLAD, illetve ELEGIA_care landscapes című koreográfiáját a Nagyszínházban láthatja a szegedi közönség.

A szegedi Vilii Fly elektromos közösségi rollerszolgáltatást indít Békéscsabán

Április végén elindulhat az elektromos közösségi rollerszolgáltatás Békéscsabán. Ezen kívül “kísérleti jelleggel” árverésen meghirdetik egy uniós támogatásból fejlesztett iparterület egy részét a városban – erről határozott a megyei jog település közgyűlése húsvét előtti ülésén.

Sándorfalva, húsvét, tojás, tojásfa

Idén is nagyon szép lett a sándorfalvi tojásfa

Sándorfalván idén is tojásfát állítottak a Szabadság téren. Ez már régi hagyomány a településen és az is, hogy rendre nagyon szépre sikerül. És mindig időben elkészül, már a március 29-én arról posztolt az önkormányzat közösségi oldala, hogy díszítik a tojásfát. Így azután közel két hétig gyönyörködhetnek a “bőven termő alkotásban” az arra járók. Fotó: Frank […]

Kamionsor Csanádpalota

Már 13 kilométeres a kamionsor Csanádpalotánál

A magyar-román határszakaszon az M43-as autópályán, Csanádpalotánál az erős tranzitforgalom miatt több mint 13 kilométer hosszú a kilépésre várakozó kamionsor – írta legfrissebb közlésében az utinform. Ezen a hétvégén az ünnepi kamiontilalom április 9-én vasárnap 06.00-tól 22.00-ig, majd 10-én hétfőn 6.00-tól 22.00-ig tart.

Szeged, Húsvéti Piac, Rézhárs bisztró, kézműves vásár, divatbemutató

Húsvéti piac és családi nap volt a Rézhárs bisztróban

Húsvéti piacot és családi napot rendeztek nagypénteken Szegeden, a Rákóczi téren a Rézhárs bisztróban. A alkalomhoz illő kézműves vásár mellett a Rozmaring Hungarian Design ruháiból tartottak divatbemutatót a szervezők. Eredetileg valószínűleg szabadtéri programmal is készültek a szervezők, akik közösségi oldalukon már csütörtök este nyugtatták a potenciális látogatókat. Minden programot a beltérbe viszünk, így az időjárás […]

Szeged, gólya, Vadkerti tér, tavasz, fészek

Áznak és fáznak Szegeden a Vadkerti téri gólyák

Idén már március 21-én bizonyíthatóan megérkeztek Szegedre az első gólyák, természetesen Alsóvárosra, a Vadkeri téri fészekbe, ahogy azt már hosszú évek óta megszokhattuk. És egyfajta hírkép-verseny is kialakult a helyi portálok között az első észlelő címért. Kicsit hasonló ez, mint a Széchenyi téri tulipánfák virágzása, bimbózása, ha feltűnik az éppen csak nyíló rügyön a rózsaszín, […]