A Helló Vidék arra volt kíváncsi, merre utazik a legtöbb pár ma, Magyarországon. A kiemelt célpontok között igen előkelő helyen szerepel Szeged.
Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, kiemelkedően sikeres nyári előfoglalási szezont zártak a belföldi szállásfoglalók, időarányosan 24 százalékkal több a foglalás, mint tavaly ilyenkor. Úgy tűnik, sem a külföldi, sem a belföldi utazásokról, klasszikus nyaralásokról nem mondanak le a magyarok.
A családok népszerű úti céljai között szerepel Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Gyula, Szeged és Pécs is. De mi a helyzet azokkal, akik párban utaznak?
Sokan foglalnak kettesben is szálláshelyet, korosztálytól függetlenül. Éppen ezért arra volt kíváncsi a portál, mit mutat a tendencia: hova és mennyiért utaznak a magyar párok 2023-ban.
Kelemen Lili, a Szallas.hu szóvivője elmondta, jóval nagyobb arányban foglalnak belföldi úti célt. A kínálatukban foglalható országok közül még Horvátország keresett, de jóval kisebb az aránya. A 2 főre szóló nyári foglalások 95,8%-a szól belföldre, 2,9%-a Horvátországba, a maradék pedig egyéb környező országokba szól.
Hova foglal most a legtöbb pár, melyek a legkedveltebb vidéki nagyvárosok, illetve mennyit költenek átlagosan szállásfoglalásra? A 2 fő részére foglaló, belföldi szállást keresők körében top úti célok idén nyáron:
Siófok
Szeged
Hévíz
Eger
Hajdúszoboszló
Budapest
Balatonfüred
Gyula
Pécs
Zalakaros
A portál adatai szerint átlagosan ennyibe kerül egy fő részére egy éjszaka a top településeken, 2 fős foglalások esetén:
Siófok – 16 202 Ft
Szeged – 12 438 Ft
Hévíz – 17 427 Ft
Eger – 12 400 Ft
Hajdúszoboszló – 15 589 Ft
Budapest – 14 016 Ft
Balatonfüred – 17 718 Ft
Gyula – 12 361 Ft
Pécs – 10 975 Ft
Zalakaros – 18 440 Ft
A top 10-es listát nézve az is érdekelte a Helló Vidéket, mennyibe kerülhetnek a lista élén szereplő, legkedveltebb városokban a legolcsóbb és legdrágább szálláshelyek két fő részére, három napra, két éjszakára, ami egy hosszú hétvégének felel meg.
Siófokon a legolcsóbb szálláshely 28, a legdrágább 380 ezer forint, ellátás nélkül. Szegeden a két széle 24 és 176 ezer forint egy párnak, szintén ellátás nélkül. Hévízen a legolcsóbb szállás 28 ezer forint ellátás nélkül, a legdrágább pedig 342 ezer, de ez már félpanzióval.
Nyitókép: Frank Yvette