Megalakult a Magyar Művészeti Akadémia szegedi regionális munkacsoportja
Megalakult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja, a testület első, keddi ülésén Vesmás Pétert építészt választotta elnökké.
Megalakult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja, a testület első, keddi ülésén Vesmás Pétert építészt választotta elnökké.
A szegedi vállalat „Az év felelős foglalkoztatója” díj arany minősítését kapta meg nagyvállalati kategóriában, kiemelkedően jó gyakorlataiért, melyek segítik a hazai felelős foglalkoztatói szemléletmód fejlődését.
Kedden tartották a Szegedi Tudományegyetem Alma Mater Alumni mentorprogram 2022/23-as tanév tavaszi ciklusának nyitórendezvényét a gazdaságtudományi karon a mentorokkal és a mentoráltakkal.
Néhány perccel 3 óra előtt tette ki közösségi oldalára az Ativizg, hogy a Tisza emelkedő vízállása miatt szerda délelőtt 10 órától lezárják a szegedi Huszár Mátyás rakpartot.
Akkumulátorgyár épülhet Kisteleken is – írtuk tegnap, azóta a város polgármestere az ATV Híradójának elismerte, hogy tárgyalt ilyen befektetőkkel, de szerinte a gyár üzemeltetéséhez a városban nincs elég elektromos kapacitás, és csak hosszabb idő alatt lehetne kiépíteni. A város közgyűlése januárban valóban döntött egy 12 hektáros terület eladásáról, 1500 Ft-os négyzetméteráron, ide települhetett volna egy […]
Nem portálunk nyerte a nagy múltra visszatekintő szegedi hírképversenyt, egy másik oldal már előttünk felfedezte, hogy pattannak ki a rügyek a Széchenyi tulipánfákon, magnóliákon, liliomfákon – kinek hogy tetszik. Sokat még nem mutat, mi hétfőn fotóztuk.
Hiába dolgozott ki számos lehetőséget, nem sikerült gólt szereznie a Szeged-Csanád Grosics Akadémiának, a Siófok pedig a kevés helyzetéből egyet értékesített, így három ponttal távozott a Szent Gellért Fórumból.
A kulturális intézmények téli, energiatakarékossági bezárása továbbra is tart, de a Somogyi-könyvtár gyerekeknek szóló olvasásnépszerűsítő játéka, a Könyvkirály ez alatt az idő alatt is folyamatos. A három nyitva tartó fiókkönyvtárban elérhetőek az úgynevezett koronás könyvek. A könyvtár munkatársai pedig Könyvkirály olvasókört tartanak a szeged Weöres Sándor Általános Iskolában március 2-án csütörtök délután is.
A lakosság lényegében semmit, de a szavazó kisteleki képviselők is alig tudnak valamit arról 500 milliárdos beruházásról, amelyhez földterületet ad el a kisváros, és aminek a vége nagy valószínűséggel egy akkumulátorgyár.
Több mint fél mázsa, legalább 143 millió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök, amikor rajtaütöttek egy szegedi drogbandán – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.