Öten a helyszínen meghaltak a mindszenti balesetben
Öt ember meghalt és több mint tíz megsérült a kedd reggeli mindszenti vasúti balesetben – értesült a helyszínen az MTI tudósítója.
Öt ember meghalt és több mint tíz megsérült a kedd reggeli mindszenti vasúti balesetben – értesült a helyszínen az MTI tudósítója.
Több ember meghalt és több megsérült, amikor vonat elé hajtott egy kisteherautó Mindszentnél kedden reggel – közölte a rendőrség honlapján.
Meghosszabbított nyitvatartással dolgoznak vasárnap a Csongrád-Csanád megyei közúti határátkelőhelyek.
Egyszerre négy magyar bevásárlóközpontban is bombariadó miatt ürítették ki az épületeket – olvasható a delmagyar.hu cikkében.
A HTEC Group amerikai technológiai tanácsadó és fejlesztő vállalat 4,7 milliárd forintos beruházással több mint hatszáz munkahelyet hoz létre négy magyar városban – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szegeden.
Megépült 440 millió forintos beruházással, uniós támogatással a Szeged-Bordány kerékpárút hiányzó, 3,7 kilométeres szakasza – tájékoztatta a szegedi önkormányzat az MTI-t.
Márki-Zay Péter pénteken cáfolta, hogy az ellenzék katonákat akarna külföldre küldeni, majd rémhírterjesztés és közösség elleni uszítás gyanúja miatt feljelentést tett a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészségen.
A Szegedi Ipari Parkban lesz a Védelmi Innovációs Kutatóintézet egyik bázisa, ahol főként a lézerkutatásokra és a tudományegyetemen már zajló molekuláris biológiai kutatásokra fókuszálnak majd – jelentette be az innovációért és technológiáért felelős miniszter csütörtökön Szegeden.
Jövőre Szegeden rendezik a nemzetközi informatikai diákolimpiát (International Olympiad in Informatics, IOI), a rendezvényre négyszáz középiskolás diákot és felkészítő tanárait várják – közölte a digitalizációért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten.
A magyar és cseh rendőrök a katonákkal és polgárőrökkel együttműködve kedden 22 óra és szerdán reggel 6 óra között nagyobb csoportokban 118 határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében – közölte a rendőrség a honlapján.