Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes – közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
Forsthoffer Ágnes bejegyzésében azt írta: fontosnak tartotta a személyes találkozást, a gondolatok megosztását.
Mint írta, Sulyok Tamás a találkozó során kiemelte a hivatal munkatársainak szakmai felkészültségét, akik munkáját Forsthoffer Ágnes köszönettel illette, hiszen ők lesznek azok, akik biztosítják a stabil működést és a folytonosságot az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszak alatt is.
Az ideiglenes államfő bejegyzése zárásaként minden jót kívánt Sulyok Tamásnak azzal a kiegészítéssel, hogy “rendben megy minden tovább”.
(MTI)
Fotó: Forsthoffer Ágnes hivatalos Facebook-oldala.