Felújították a Szegedi Közlekedési Társaság több épületét

Hat helyszínen, több mint félmilliárd forintból, uniós támogatással felújították a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) több épületét – közölte Mihálik Edvin, a Zöld város programért felelős tanácsnok csütörtökön, a szegedi villamosremízben tartott sajtótájékoztatón.

A következő tanévtől kollégium is várja Szegeden a Nemzeti Tudósképző Akadémia tehetségeit

A következő tanévtől kollégium is várja Szegeden a humán élettudományi tehetséggondozó kezdeményezés, a Nemzeti Tudósképző Akadémia egyetemi programjában részt vevő hallgatókat – tájékoztatta a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány hétfőn az MTI-t.

A Tanítsunk Magyarországért! program nyílt napja Szegeden

A cél, hogy minden mostani általános iskolásnak legyen később legalább szakmája, és a képességeinek megfelelően tudjon boldogulni az életben – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden.

Jason Derulo, Rag’n’Bone Man, Tom Grennana is fellép Szegedi Ifjúsági Napokon

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti fesztiválra érkezik – mások mellett – Jason Derulo, Rag’n’Bone Man, Tom Grennan és Alle Farben. A SZIN augusztus 24-27 között lesz a már megszokott helyen, a Napfény Városában, a Szegedi Partfürdőn.