A Nagyszínházban láthatja péntek este a szegedi közönség az idei év utolsó bemutatóját, ifj. Johann Strauss A denevér című operettjét Vida Péter rendezésében.
A denevér remek feladat az énekkar, a tánckar és a magánénekesek számára egyaránt. A nagyszabású produkciót a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével állítják színpadra, és nem véletlenül tűzik műsorra a színházak jellemzően az év végén: önfeledt szórakozást ígérve garantálja az óév vidám búcsúztatását.
Vida Péter rendező szerint, megtiszteltetés és egyben felelősség ezzel a darabbal dolgozni, hiszen klasszikus nagyoperettként valódi összművészeti produkcióként tekinthetünk rá. Dinyés Dániel zenei vezető azt hangsúlyozza, hogy A denevér igazi operatagozatnak való feladat, ugyanis minden résztvevő számára fejlődési lehetőséget biztosít.
Ifj. Johann Strauss negyvenkét nap leforgása alatt komponálta meg élete fő művét, A denevért. Az összekuszált személyazonosságok, a báltermi flörtök, a kibogozhatatlannak tűnő zűrzavar és a slágerekben bővelkedő muzsika önfeledt szórakozást ígérnek Szegeden is.
Fotók: Frank Yvette