Kajak-kenu válogató – szoros volt a befutó a férfi négyeseknél

Helyi hírek Ország Sport Világ

Női kenu kettes 500 méteren a Bragato Giada, Nagy Bianka duó győzött a kajak-kenusok idei első válogatóversenyének péntek délutáni programjában a Szeged melletti Maty-éren. Délelőtt Opavszky Márk, Fodor Bence, a szegedi Balogh Gergely és Szendy Maximilián alkotta kajaknégyes ért be elsőként – hajszállal.

A kenus olimpiai szám tavaly világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes párosa, Bragato és Nagy a Tokióban ötödik Balla Virág, Takács Kincső kettőssel vívott nagy csatát a négy indulót számláló döntőben, s végül mintegy háromnegyed hajóhosszal nyert. A válogatási elvek szerint mindkét egység indulhat majd a jövő heti, ugyancsak Szegeden sorra kerülő világkupán.

Női kajak egyes 500-on a tavalyi idényt kihagyó, négyesben kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara érte el a legjobb időt az előfutamban, a döntőben azonban honvédos klubtársa, Gazsó Alida Dóra volt a leggyorsabb. A Tokióban ebben a számban ezüstérmes Csipes jól hajrázott, de végül harmadik lett, az UTE versenyzője, Rendessy Eszter is megelőzte.

A női kajakosoknál csak tájékoztató jellegű a mostani viadal, számukra két hét múlva, Szolnokon rendezik az első válogatót.
A mostani verseny szombaton folytatódik és vasárnapig tart.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján): nők:

K-1 500 m:
1. Gazsó Alida Dóra (Budapesti Honvéd SE) 1:51.327 perc
2. Rendessy Eszter (UTE) 1:52.145
3. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 1:52.659

C-2 500 m:
1. Bragato Giada, Nagy Bianka (Tiszaújvárosi KKSE, MVM Szegedi VSE) 1:59.884 perc
2. Balla Virág, Takács Kincső (Ferencváros, Graboplast Győri VSE) 2:01.234
3. Gönczöl Laura, Opavszky Réka (PACS-PACS SE) 2:01.566

korábban: férfiak:

K-4 500 m:
1. Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Szendy Maximilián (MTK, Kovács Katalin Akadémia, MVM Szegedi Vízisport SE, MTK) 1:22.630 perc
2. Kirkov Valentin Iván, Keresztes Kristóf Domonkos, Kovács Gergő, Kovács Márk (Vasas SC-ARC-S Group) 1:22.719
3. Noé Zsombor József, Béke Kornél, Noé Bálint, Erdőssy Csaba (Merkapt-Mekler László SE, KSI SE, Budapesti Honvéd SE, Graboplast Győri VSE) 1:23.898

C-2 500 m:
1. Korisánszky Dávid, Fekete Ádám (MTK, UTE) 1:41.666 perc
2. Fejes Dániel, Kollár Kristóf (Budapesti Honvéd SE, Atomerőmű SE) 1:44.191
3. Slihoczki Ádám, Koczkás Dávid (DKSE Dunaújváros, Merkapt-Mekler László SE) 1:44.959

A további döntős program: szombat 15.00, vasárnap 10.45 és 15.00

Balog Gergely az 1. helyezett négyes szegedi tagja így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. “Nagyon fiatal az egységünk, mindenki U23-as korú, de igyekszünk felzárkózni a nemzetközi felnőttmezőnyhöz. Nem éreztem nyomásnak, hogy ebben a számban csak egy kiadó hely volt a világkupa-versenyeket illetően, inkább motivált. Mivel nem tartottak előfutamot, fekete lovak megméretése volt, pontosan olyan szoros befutóval, mint amilyenre számítottunk. Az utolsó métereken már csak az lebegett a szemem előtt, hogy érjünk már be, ilyenkor nem gondolkodik az ember, csak cselekszik, állati, ősemberi túlélő ösztönök veszik át a vezérlést. Még csak négyszer ültünk össze, és a pályánk felépítése sem volt optimális, ezért a szegedi világkupa-versenyig hátralévő egy hét nagyon fontos lesz.”

Nyitóképen Opavszky Márk és társai, fotó: Magyar Kajak-kenu Szövetség