Mostantól szigorú pszichológiai alkalmassági vizsgálat a gyermekvédelmi intézményvezetők, valamint helyetteseik kinevezésének és foglalkoztatásának feltétele – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán csütörtök este. Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke a Népszavának erre reagálva azonban kiemelte: a vizsgálat az egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőire viszont nem vonatkozik.
Rétvári Bence hivatalos Facebook oldalán a múlt héten azt írta: ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök már bejelentette, a kormány több szigorítást hajt végre a gyermekvédelmi intézményekben, hogy soha többé ne essen bántódásuk a gyermekeknek sehol, így az intézmény falain belül sem.
“A szerdai kormányülést követően máris itt az első szigorítás” – közölte.
Az államtitkár ismertetése szerint teljes körű vezetési, személyi kompetenciákat, valamint szexuális devianciákat, függőségeket is vizsgálnak minden gyermekotthon vezetőjénél és helyettesénél.
Az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható lesz a Magyar Közlönyben, jelezte, és azonnal hatályba is lép, hogy a vizsgálatok minél hamarabb megkezdődhessenek – írta.
A vizsgálatokat nemcsak az új kinevezéseket megelőzően, hanem a jelenlegi intézményvezetők esetében is elrendelik – tudatta Rétvári Bence. A pszichológiai alkalmassági vizsgálat a Pintér Sándor belügyminiszter által jóváhagyott szakmai protokoll alapján történik majd, és azt minden intézményvezető és -helyettes esetében kétévente ellenőrzik – tette hozzá.
Az államtitkár bejegyzésében közölte azt is, hogy a belügyminiszter meghatározza a gyermekvédelmi intézményvezetőktől elvárt vezetői kompetenciákat is, amelynek vizsgálata szintén része lesz a bevezetendő pszichológiai alkalmassági vizsgálatnak. Vizsgálják például az általános pszichés állapotot, az érzelmi-indulati kontrollt, a pszichés terhelhetőséget, a stressz-szel megküzdés képességét, a felelősségtudatot, a kóros függőségeket (például játékszenvedélyt, alkoholfüggőséget, drogfüggőséget), az öngyilkosságra való hajlamot és szexuális devianciákat is – sorolta.
Rétvári Bence arra is felhívta a figyelmet: ahogyan azt Orbán Viktor már bejelentette, minden gyermekotthonra kiterjedő vizsgálatot rendelt el, és készül a második gyermekvédelmi törvénycsomag is, valamint tovább szigorodnak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek. Pedofiloknak nincs kegyelem, és nem lehet őket szabadlábra helyezni sem – hangsúlyozta az államtitkár
Rétvári Bence arról is beszámolt, hogy a kormány a szerdai ülésén részjelentést hallgatott meg a bicskei gyermekotthon ügyéről. A gyermekeket molesztáló V. Jánost úgy nevezte ki a fővárosi önkormányzat a gyermekotthon igazgatójává, hogy tudhatták róla, “homoszexuális és szexuálisan aberrált” – írta bejegyzésében az államtitkár.
Meleg Sándor azonban ezt követően a Népszavának megjegyezte: a Magyar Közlönyben közzétett módosítás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt írta át, így az csak a közalkalmazotti jogállású munkavállalókra érvényes. A gyermekvédelmi rendszerben ők az állami fenntartású, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz (SZGYF) tartozó intézményekben dolgoznak.
Elmondása szerint a tavalyi adatok alapján a gyermekotthonok 82 százaléka az SZGYF-hez köthető, 17 százaléka viszont egyházi, 1 százaléka egyéb nem állami fenntartású.
Meleg Sándor emellett kitért arra is, hogy a nevelőszülői hálózatnál az egyházi, illetve egyházi kötődésű civil fenntartókhoz tartozik a férőhelyek 98,6 százaléka, állami működtetésű nincs is. Márpedig a vitatott kormányrendelet a pszichológiai alkalmassági vizsgálathoz köti a nevelőszülői hálózatot működtető intézmény vezetőjét is.
(MTI, nepaszava.hu)
Fotó: Frank Yvette