Ma ünnepli 47. születésnapját a szegedi trolibusz-közlekedés – 1979. április 29-én indult el az első menetrend szerinti járat a Napfény Városában, amivel egy új, környezetbarát korszak vette kezdetét a helyi tömegközlekedésben. Ezen alkalomból ma a Szegedi Közlekedési Társaság ünnepséget rendezett. A résztvevőket Knezevics Viktor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte.
Szegeden 47 éve indult meg a trolibusz közlekedés a Bartók tér és Újszeged között, 5-ös jelzéssel. Ezt követően 5 év alatt épült ki a szegedi trolihálózat – az 5-6-7-8-9-es vonal – amelynek 2010-2013 között volt további jelentős bővítése a 8-as vonal meghosszabbításával és a 10-es trolibuszvonal felavatásával. A Szegedi Közlekedési Társaság ilyenkor hagyományosan, április 29-én megemlékezik a szegedi trolibusz születésnapjáról, délelőtt 10 órakor ünnepélyes sajtóeseményre került sor a 19-es trolibusz Makkosháza végállomásán.
Ezen alkalomból az SZKT Főmérnökségeinek a trolibusz üzem területén dolgozó, kiváló munkatársait elismerésben részesítették.
Emléklapot adott át Knezevics Viktor ügyvezető igazgató:
- Laczi Ferenc felsővezeték szerelőnek;
- Molnár Zoltán László mechanikus szerelőnek;
- és Kinyó Mihály trolibusz autóvezetőnek.
Kiváló munkavégzés elismeréseként további kitüntetésben részesült Konkoly Ferencné (trolibusz járművezető), aki a Magyar Közlekedési Szövetség 40 év a Kulturált Közlekedésért emlékéremben részesült.
Emellett, 2026. április 18-án megrendezték az országos járművezetői verseny szegedi fordulóját is, ahol trolibusz- és villamosvezetők mérték össze tudásukat. A legeredményesebb pedig járművezetőket ma ugyancsak díjazták.
Trolibusz kategóriában:
- Tölcséres Gábor
- Komjáti Bence Zsolt
- Katona Levente Roland
- és Varga Péter részesült elismerésben.
Villamos kategóriában:
- Garamvölgyi István Péter
- Kiss Lajos
- Kasza Gyula
- és Vincze Ferenc kapott elismerést.
(szkt.hu)
Fotó: Frank Yvette