Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, meghaladta a köznevelési intézmény közmű- és adótartozása a törvényben meghatározott mértéket, ezért a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalnak törölnie kellett a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát a nyilvántartásból. A döntés miatt 2024. szeptember 1-jén tüntetést szervezetek a szülők és diákok az iskola elé, szeptember 2-án pedig a Kormányhivatal elé, ahol egyúttal megtartották tanévnyitó ünnepségüket is.
Reggel nyolc órakor kezdődött a Wesley-iskola tanévnyitója a Kormányhivatal előtti téren. A versek a tanévkezdés újdonságait váró, kellemes izgalomról, a kíváncsiságról szóltak, a szülői munkaközösség vezetője a csalódásról, a fenntartó képviselője pedig arról beszélt, hogy a Wesley-ügy túlnőtte magát, nem csak a város, de az ország ügye lett, Szegednek már nem csak „ságvárizmusa, de „wesleyizmusa” is van – írta meg a szeged.hu a rendkívüli tanévnyitó ünnepségről való tudósításában.
A tanévnyitót azért itt tartották, mert egy munkanappal a tanévkezdés előtt, pénteken reggel kézbesítettek egy határozatot a kormányhivatal munkatársai az oktatási intézménynek arról, hogy az iskolai fenntartó adósságai miatt törlik az iskolát az oktatási intézmények nyilvántartásából, és helyette négy iskolát jelölnek ki, ahova a gyerekek elvileg hétfőtől, azaz a mai naptól beiratkozhatnak.
Ifjabb Iványi Gábor a tanévnyitón emlékeztetett arra, hogy mennyire abszurd, hogy egy munkanappal a tanévkezdés előtt törölték az iskolát, ami véleménye szerint nem csak felfoghatatlan, de elfogadhatatlan is. Iványi szerint a Wesley-polgárok szemlélete az, hogy a kicsiket nem kidobják, a gyengéket nem eltapossák, és a magokat nem kiköpik, hanem látják benne az árnyékot adó lombot.
Az iskolában 157 gyerek került most lehetetlen helyzetbe, pár napjuk van, hogy a magatartási zavarokkal, tanulási nehézségekkel küzdő, vagy autizmussal élő gyermekek helyet találjanak a kijelölt, vagy a körzetes iskolákban – emelte ki a hírportál.
Novákné Finta Csilla, a Wesley-iskola szülői munkaközösségének vezetője a tanévnyitón elmondta, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek éppen abba a körzetes iskolába kell visszamenniük, ahonnan néhány év kiközösítés után a Wesleybe menekültek. A rendhagyó tanévnyitó után a szülők azt tervezték, hogy 9 órakor egy petíciót adnak át a főispánnak, ezt előre jelezték is Salgó Lászlónak.
A főispánnak címzett petícióban, az áll, hogy nem csak a már iskolába beiratkozott gyermekek kerülnek lehetetlen helyzetbe, de azok szabad iskolaválasztása sem biztosított, akik szeptembertől szerettek volna beiratkozni a Wesleybe. A szülők tapasztalata az, hogy a kijelölt iskolák felkészületlenek, többeket már el is utasították. Azt kérik a főispántól, hogy bírálják felül a döntésüket. Az iskolában a gyerekek neveléséhez minden körülmény biztosított.
A szeged.hu azt írta: Salgó László nem jött le a szülők közé, de a portás megígérte, hogy a titkárság asztalára eljuttatja a szülők petícióját.
A gyerekek ma, amíg a szülők megpróbálnak helyet keresni nekik, a Wesley Iskola épületében tölthetik a napot. A fenntartó szándéka, hogy mielőbb azonnali jogvédelmet kérjen, hogy az eljáró kormányhivatal fügessze fel a határozat végrehajtását.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette