2024. október 6-án, hatodik alkalommal rendezték meg a Szent Ferenc jótékonysági főzést és véradást Szegeden, a Mátyás téren. Azok, akik adakoztak a ferences szegénykonyha javára, igen sokféle finomságot kóstolhattak meg a szegedi halászlétől a bárányragulevesen át egészen a szarvas pörköltig – írta meg a szeged.hu.
A Szent Ferenc jótékonysági főzés hat évvel ezelőtt a Mátyás téren található, Szia kávézó kezdeményezésére jött létre, ahol a kóstolók adományaikkal minden évben a ferences szegénykonyhát támogatják. A becsületkasszák teljes bevételét ugyanis az itt működő szegénykonyha kapja.
– Hét évvel ezelőtt nyitottam meg itt a téren a Szia kávézót. A ferencesek október 4-én ünneplik Szent Ferencet, amit agapéval zárnak. Láttam, hogy az ételek gyorsan elfogytak, akkor gondoltam arra, jó lenne szervezni egy jótékonysági főzést is, mert nagy az igény rá. Először csak hárman-négyen főztünk, ma már huszonöt sártorban rotyognak az ételek és szorgoskodnak a jótékonykodók – mondta el a rendezvény ötletgazdája Hunyadi Anna, a Szia kávézó tulajdonosa, akitől azt is megtudtuk, tavaly két és fél millió forint gyűlt össze, amit teljes egészében a ferences szegénykonyha működésére fordítottak.
A szegénykonyhát harminchárom éve működtetik az alsóvárosi ferencesek, október közepétől májusig naponta hatvan-nyolcvan tál meleg étellel várják a hajléktalanokat.
– Nemcsak enni adunk a rászorulóknak, hanem vendégül látjuk őket az étkezdénkben, ahol az egy tál meleg étel mellett el is beszélgetünk velük. Néha egy jó szó legalább annyira fontos, mint egy tányér leves – mondta Fejes Antal.
A rendházfőnök szerint ilyen nagyszabású és rendszeres ételosztásra a ferences barátok önmagukban nem lennének képesek, ehhez számtalan önkéntes segítő munkájára és adományára is szükség van. Ezért számít óriási segítségnek a jótékonysági főzés is – írja a lap tudósításában.
A rendezvényen a egytálételek, a sós és édes finomságok mellett, zenei programok, tombola és torta-árverés várta a látogatókat a délután folyamán.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette