Makó, belváros, nyár

Símaszkban rabolt ki egy makói család egy idős nőt

Rendőrség

A Makói Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, az élettárásának és a lányának, akik szeptember végén vettek el erőszakkal közel egy millió forintot.

A megalapozott gyanú szerint az egyik megyebeli kistelepülésen élő férfi, élettársa és a férfi lánya 2024. szeptember 28.napján délután 3 óra körül jelentek meg a szépkorú sértett házánál. Az ingatlanba fejükre símaszkot, kezükre kesztyűt húzva mentek be, majd a férfi az idős nőt lefogva pénzt követelt, míg két társa a házat kutatta át. A két nő megtalált 800 ezer forintot egy pénzkazettában, azonban a férfi ezzel nem volt elégedett és bántalmazta a sértettet további pénz átadása érdekében. Az erőszak hatására a sértett átadott még 230 ezer forintot, valamint a férfi elvette tőle a közel 150 ezer forintot érő arany ékszereit, majd a társaival együtt a helyszínről távozott. Az elrabolt pénz egy része a helyi egyházközösségé volt. Az idős nő a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A járási ügyészség a csoportosan, a bűncselekmény elhárítására az idős koránál fogva korlátozottan képes sértett sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárásban a szökés-elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása és bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését.

Az ügyészi indítványokról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: Frank Yvette