Szeged, szökőkút, Móra park, Móra Ferenc Múzeum, turizmus

Munkácsy jegyében rendezik meg Szegeden a Múzeumok Őszi Éjszakáját

Helyi hírek

2024. október 26-án rendezik meg Szegeden a Múzeumok Őszi Éjszakáját. 18 és 23 óra között a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállítása lesz a középpontban: kiderül majd, miért sötétednek a legendás festő bizonyos alkotásai, fotózkodhatunk a festményeken megjelenő korhű kalapokban és részt vehetünk egy Munkácsy műveiből összeállított óriásszínező elkészítésében is. 

Különleges élményekkel várja az érdeklődőket a Múzeumok Őszi Éjszakája Szegeden október 26-án, szombaton 18 és 23 óra között. A rendezvény középpontjában a „Munkácsy, a festőzseni” című kiállítás áll majd. A Móra Ferenc Múzeum kupolájában a látogatók interaktív módon ismerkedhetnek meg a festőlegenda munkásságával: a festményeken megjelenő korhű kalapokban fotózkodhatnak, részt vehetnek egy Munkácsy műveit felvonultató óriásszínező elkészítésében és közös rajzolásban is. Szabó András 20 órakor kezdődő előadásában érdekességeket oszt meg a művész életéről, ezt követően Szabó Tamás előadása a korai Munkácsy-festmények sötétedési problémáival foglalkozik.

A Munkácsy-programok mellett természetesen számos más érdekesség is várja a látogatókat a Múzeumok Őszi Éjszakáján. Kinyílnak például azok a terek, amelyek általában zárva tartanak a látogatók előtt: az igazgatói szoba és a könyvtár kulisszái mögé is bepillantást enged majd a múzeum. Izgalmas előadást hallhatnak az érdeklődők Bálint Sándor korának búcsúiról és gasztronómiájáról Nagyillés Anikó néprajzkutatótól, valamint óránként indulnak a tárlatvezetések az állandó és időszaki kiállításokban, látványraktárakban.

A Fekete házban a Zoltánfy István-kiállításon szintén tárlatvezetéseket tartanak négy alkalommal, ahol a látogatók megismerhetik a 80 éve született alkotó művészetét. A Vármúzeumban a Szeged történetét bemutató tárlaton is indulnak majd vezetések, egy várostörténeti óriás-társasjátékot is kipróbálhatnak az érdeklődők, valamint bejárhatják a történeti látványtárat a Vár emeletén.

Program:

Móra Ferenc Múzeum

Kupola

18.00 – 21.00

  • Munkácsy fotózkodás – Fotózkodás Munkácsy festményein megjelenő díszes női kalapokban
  • Közös rajzolás
  • Óriásszínező – Munkácsy festmények

Közösségi tér

18.00 – 21.00

  • Legyünk mi is MI! – Rajzoljunk úgy, mint a mesterséges intelligencia!

Előadások a könyvtárban

  • 18.30: Nagyillés Anikó – Búcsú és gasztronómia Bálint Sándor idejében
  • 19.00 és 22.00: Papdi Nikolett – Betekintés a kulisszák mögé. Érdekességek a könyvtárban és az igazgatói szobában
  • 20.00: Szabó András – Érdekességek Munkácsy életéből
  • 21.00: Szabó Tamás – Bitüm- vagy aszfaltbarna. A korai Munkácsy-képek sötétedésének okai

Tárlatvezetések: 18.30, 19.30, 20.30, 21.30

  • Munkácsy, a festőzseni
  • Régi dolgok (néprajzi állandó kiállítás)
  • Folyónk és földje (természettudományi állandó kiállítás)
  • Móra Rengeteg (Móra Ferenc-kiállítás)

Raktárlátogatások: 18.30, 19.30, 20.30, 21.30

  • Természettudományi Látványtár
  • Néprajzi Látványtár
  • Régészeti Látványtár

Fekete Ház

Tárlatvezetések: 18.30, 19.30, 20.30, 21.30

  • A kép csendje – Zoltánfy-kiállítás

Vármúzeum

Tárlatvezetések: 18.30, 19.30, 20.30, 21.30

  • Utazz a múltba! Szeged-történeti kiállítás
  • Történeti látványtári séta a Vármúzeum emeletén

Egész este: Várostörténeti óriás-társasjáték

Jegyárak:

Felnőtt: 3.990 Ft/fő

Diák/nyugdíjas: 2.990 Ft/fő

A belépőjegyek mindhárom helyszín összes kiállítására és programjára érvényesek. Belépőjegyek elővételben október 21-től válthatóak a Móra Ferenc Múzeum pénztárában. A rendezvény napján belépőjegyek mindhárom helyszínen kaphatóak.

(Móra Ferenc Múzeum közleménye)

Fotó: Frank Yvette