Szeged, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, ünnep, karácsony, műsor, Ifjúsági Ház, idősek, karácsonyi gála, Kovács Tamás, Horgas Eszter

Ünnepi műsorral köszöntötte a szegedi önkormányzat a nyugdíjasokat karácsony alkalmából

Helyi hírek

30 éve annak, hogy a szegedi önkormányzata és a Senior Center ünnepélyesen keretek között köszönti az időseket karácsony alkalmából. Az eseményen, melynek az IH Rendezvényközpont adott otthont idén 600 nyugdíjast fogadtak. Az időseket Tóth Ildikó, a Senior Center vezetője és Kovács Tamás, gazdasági alpolgármester köszöntötte, majd Horgas Eszter fuvolaművész adott koncertet – összegezte a szeged.hu.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A nyugdíjasokat egy szaloncukor és egy karácsonyi üdvözlőlap fogadta a székeken a karácsonyi gálán. Horgas Eszter fuvolaművész koncertje előtt pedig előbb Tóth Ildikó, a Senior Center vezetője majd Kovács Tamás, gazdasági alpolgármester szólt a jelenlévőkhöz.

– Nagy öröm, hogy nem látok üres székeket, vagyis elfogadtátok a meghívást. Örülök, hogy ebben az évben még utoljára ilyen szép számmal újra együtt lehetünk. Azt gondolom, egy nagyon mozgalmas év van mögöttünk, ezt együtt csináltuk, és bízom benne, hogy jövőre ezt együtt is fogjuk folytatni. Továbbra is azon leszek, hogy sok színes programmal kedveskedjek nektek. Szeretném, hogyha ti a jövőben is szívesen jönnétek a gyönyörűen felújított Senior Centerbe, mint második otthonunkba, és mosolygó szemekkel és arcokkal távoznátok úgy, ahogy ezt a felújítás óta már sokszor megtapasztaltam. Ez az alkalom az, amikor ebben az évben utoljára találkozunk, és azt gondolom, hogy a legnagyobb öröm és gazdagság számunkra az, hogy egymásra odafigyelünk, feltétel nélkül elfogadjuk és segítjük egymást. Nagyon sok időt tudunk együtt tölteni, ami így karácsonykor még fontosabb, hogy az ember érezze, nincs egyedül – azt szeretném, ha senki nem lenne egyedül. Fogadjátok szeretettel ezt az adventi koncertet a Senior Centertől és az önkormányzattól. Mindenkinek nagyon békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok, nagyon boldog új évet, de elsősorban mindenkinek jó egészséget! – köszöntötte a nyugdíjasokat Tóth Ildikó, a Senior Center vezetője.

Kiemelte: az előzetes igényfelmérés során jóval többen érdeklődtek Horgas Eszter fuvolakoncertje iránt, azonban a terem befogadóképessége véges, így hatszáz jegyet tudtak kiküldeni. A cél az volt, hogy minden klub részesüljön belőlük. A Senior Center vezetője továbbá azt is elmondta, a karácsonyi készülődést ők már december 6-án megkezdték, amikor is közösen állították fel a Senior Center karácsonyfáját – írja a szeged.hu.

Ezt követően Kovács Tamás ismertette: a városban több mint hetven nyugdíjas klub vesz részt aktívan a közösségi életben, programokat, eseményeket szerveznek, aminek a szegedi önkormányzat nagyon örül és, amire a városvezetés büszke.

– Ahogy így végignézek a nézősorokon azt látom, igazán sokan eljöttünk, hogy együtt ünnepeljük az adventet, a várakozás ünnepét. Hamarosan itt a karácsony is, amit remélhetően békében, családban megélve tudunk majd ünnepelni, de hadd mondjam el azt is, az önkormányzat mekkora értéknek tartja azt, és mennyire büszkék vagyunk arra, hogy Szegednek egy ilyen erős összetartó közössége van. A városban több mint hetven nyugdíjas klub vesz részt aktívan a közösségi életben, szervezik meg saját mindennapjaikat, a közösségüket és programjaikat. Itt hallottam a sorok között, hogy már szervezik a szilveszteri bulikat és az újévi ünnepléseket, aminek igazán örülünk. Kívánok a karácsonyi időszakra békés, kellemes kikapcsolódást és pihenést, jövőre pedig sikerekben gazdag, boldog új évet és minél több egészséget – mondta Kovács Tamás.

Ezután Horgas Eszter fuvolaművész és lánya, Somogyi Lili Mária énekművész előadása következett, akiket Neumann Balázs kísért zongorán. A koncerten karácsonyi és komolyzenei művek is elhangzottak.

(szeged.hu)

Fotó: Frank Yvette