Tömeges tiltakozást és Újvidék három hídjának lezárását tervezik szombatra azok a tiltakozó egyetemisták, akik csütörtökön gyalog indultak el Belgrádból a november elsejei újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia helyszínére.
A tiltakozó diákok csütörtök délelőtt keltek útra a szerb fővárosból, majd Belgrád és Újvidék között félúton, Ingyiánál (Indjija) egy nyitott stadionban, sátrakban töltötték az éjszakát, péntek reggel pedig folytatták útjukat Újvidék felé.
Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején szakadt le, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt, ezért civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők kezdtek tiltakozásba.
A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során, szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat, és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.
A Belgrádból Újvidékre gyaloglók február elsején az újvidéki vasútállomáson szeretnének tisztelegni a három hónapja történt baleset áldozatainak emléke előtt. Hozzájuk csatlakoznak a helyszínen szintén közel három hónapja tiltakozó újvidéki egyetemisták, illetve mindazok, akik egyetértenek követeléseikkel.
A tüntetők Újvidék három hídját is lezárják szombaton, pontosan három hónappal azután, hogy leszakadt a vasútállomás előtetője. A tiltakozók korábban 15 percre zártak le forgalmas útkereszteződéseket, hétfőn pedig 24 órára blokkolták Belgrád legforgalmasabb csomópontját. Ezúttal Újvidék közlekedését igyekeznek leállítani.
A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan hozzák nyilvánosságra a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, Aleksandar Vučić köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért nincs szükség további tiltakozásokra.
A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük szimpatizáló építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért.
Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka idén is folytatódott. Goran Vesić építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Đurić és Miloš Vučević lemondása a tragédia után azonnal felmerült, ám ezt csak kedden tették meg a politikusok.
(MTI)
Fotó: danas.rs