Harmincnyolc alkotást válogattak be az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztiválra, melyet május 27-31-ig rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, s egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására.
Az immár kilencedik alkalommal megszervezett filmfesztiválra idén ötvenkét országból mintegy háromszáz alkotást neveztek. A szervezők ezek közül válogatva állították össze a versenyprogramot, melybe kilenc nagyjátékfilm, hat dokumentumfilm, 15 kisjátékfilm és nyolc videóklip került be. Ezen kívül a Magyar Operatőrök Hetén belül hét kortárs hazai film várja a közönséget.
Az éves operatőr-seregszemle végleges műsorán Cannes-t, Berlint és a Camerimage-t megjárt, továbbá Oscar-díjra esélyes filmeket találni: indul a többszörös Golden Globe-díjas Emilia Pérez vagy a Cillian Murphy főszereplésével készült Small Things Like These is.
Újra nagyvásznon tekinthető meg a nagy sikert arató Fekete pont, a rendszerváltás óta legnézettebb magyar filmként történelmet író Futni Mentem, de Till Attila és Hajdu Szabolcs filmjei is láthatók lesznek – írták a közleményben.
Jelentős hazai és nemzetközi zenekarok videoklipjeiből sem lesz hiány, például a Platon Karataev, a Pogány Induló és a Parno Graszt is feltűnik a nagyvásznon, de ír, izlandi és argentin számokhoz készült alkotások is szerepelnek a Szabó Gábor zsűrielnök által válogatott mezőnyben.
A szervezők a versenyprogramon és a Magyar Operatőrök Hetén túl egyéb eseményekkel is készülnek: visszatérnek a legjobb operatőri munkáért járó Oscart elhódító klasszikusok, ismét lesznek diákfilmek és egyéb kitekintő vetítések, de nem maradnak el a szakmai beszélgetések, workshopok, közönségtalálkozók és a hagyománnyá váló kritikaírói pályázat sem – áll a közleményben.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette