A 2024-es PsychArt24 művészeti maraton képeiből mutatnak be válogatást a szegedi Fekete házban. A maratonon mentális betegségekkel élők és családjaik, valamint a szegedi Pszichiátriai Klinika dolgozói és egyetemi hallgatók is részt vettek tavaly ősszel. A tárlatot május 6-án, kedden 16 órakor nyitják meg.
A Moravcsik Alapítvány 2010 óta rendezi meg a PsychArt24 elnevezésű művészeti festőmaratont minden év szeptemberében. Az egyre népszerűbb rendezvény Budapestről indult, majd azóta hat másik központ is csatlakozott az eseményhez: Szeged, Kecskemét, Debrecen, Pécs, Kalocsa és Békéscsaba. Az országos méretűvé fejlődött festőmaraton célja, hogy felhívja a figyelmet a mentális betegséggel élők és családjaik életére.
A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika az idei évben is részt vett a festőmaraton országos rendezvényén, melynek helyszíne az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ volt. A 24 órás esemény 2024. szeptember 27-én, péntek délben kezdődött és szombat délig folyamatosan alkottak a résztvevők, melyhez a szervezők biztosították az eszközöket.
Az elkészült művekből minden helyszínen szakmai zsűri választotta ki a tíz legkiemelkedőbb alkotást, majd a hét helyszín legjobb pályamunkái országos vándorkiállításra indultak – ez a vándorkiállítás érkezik most a szegedi Fekete házba.
A PsychArt24 művészeti maraton alapvető célkitűzése, hogy a mentális betegséggel élőknek és családtagjaiknak lehetőséget, sikert, közösséget és örömet nyújtson. A képek a kiállítás után a szegedi Pszichiátriai Klinika közösségi tereiben, folyosóin, kórtermeiben élnek majd tovább.
(Móra Ferenc Múzeum közleménye)
Fotó: Frank Yvette