Éjjel sem tették le az ecsetet a szegedi művészeti maratonon

Egyetem

Huszonnégy órán át festettek az idei PsychArt24 művészeti maraton résztvevői péntek déltől szombat délig az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A festőmaraton 2024-ben már országosan hét városban zajlott egyszerre. Az esemény célja, hogy felhívják a figyelmet a mentális betegségekben szenvedőkre, akik ilyenkor együtt alkothatnak családtagjaikkal, a Pszichiátriai Klinika dolgozóival és azokkal az egyetemi hallgatókkal, akik csatlakoznak a festőmaratonhoz.

A Moravcsik Alapítvány 2010 óta minden év szeptemberében nagy érdeklődéstől kísérve rendezi meg a PsychArt24 elnevezésű művészeti maratont. A 24 órás esemény szeptember 27-én, péntek délben kezdődött az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol szombat délig folyamatosan alkottak a látogatók. A szabad alkotáshoz a szervezők minden szükséges eszközt biztosítottak.

A PsychArt24 elnevezésű művészeti maratont egy igazi közösségi program.

– Egyre népszerűbb a rendezvény, amit a Moravcsik Alapítvány indított el Budapesten, azóta hat másik központ is csatlakozott: Szeged, Kecskemét, Debrecen, Pécs, Kalocsa és Békéscsaba. Az országos méretűvé fejlődött festőmaraton célja, hogy felhívja a figyelmet a mentális betegségben szenvedők és családjaik életére – mondta Prof. Dr. Kálmán János, az SZTE SZAKK Pszichiátriai Klinika igazgatója, a szegedi PsychArt művészeti maraton főszervezője.

Prof. Dr. Kálmán János, az SZTE SZAKK Pszichiátriai Klinika igazgatója, a PsychArt24 program szegedi főszervezője.

Zerza Péter negyedik éve vesz részt a festőmaratonon: – Régen pánikbeteg voltam, a pszichiátrián terápiás céllal kezdtem el festeni, 2016 óta rendszeresen festek. Nem nagyon tervezem meg a képeimet, bár előfordul, hogy van konkrét kompozícióm is. Tavaly egy 70×100 centiméteres képet alkottam 24 óra alatt, az pöttyözéssel készült, nagyon időigényes volt. Most is végig itt leszek, kisebb képeket tervezek, általában hét festmény össze szokott jönni a rendezvény ideje alatt. Számomra ez a program alkalom arra, hogy visszaadjak valamit abból a pszichiátriának, amit adott nekem egykor, amikor ez nagyon sokat jelentett. A munkáimmal tudom támogatni őket, hogy legyen pénz a további művészetterápiára azoknak is, akik ezt most kezdik – vélekedett Péter. Elárulta, bár nincs ilyen irányú alapképzettsége, festészetet szeretne tanulni az egyetemen.

Zerza Péter már negyedik alkalommal készített festményeket a PsychArt-on.

A PsychArt24 lehetőséget biztosított arra, hogy a mentális betegséggel élők családtagjaikkal és a klinika munkatársaival együtt jó hangulatú közösségi programon vegyenek részt, amelybe becsatlakozhattak a Szegedi Tudományegyetem magyar és külföldi hallgatói is.

– Minden évben ötszáznál több festmény születik ilyenkor, ezeket független zsűri bírálja el, majd vándorkiállítás formájában bejárják az országot. Az utóbbi években Szegeden, a Fekete Házban rendeztünk sikeres tárlatokat, a legjobb képek pedig a Pszichiátriai Klinika közösségi tereit, folyosóit, kórtermeit díszítik. Mindig vannak olyan alkotások, amelyeket aukcióra bocsátunk, a klinika alapítványát lehet ezzel támogatni – jegyezte meg Prof. Dr. Kálmán János. A főszervező, aki maga is szívesen fest, érzékeltette: több mint 30 liter akrilfesték, 30 liter alapozó fogy el, és körülbelül 500 vásznat használnak fel egy-egy ilyen rendezvény alkalmával.

(SZTE)

Fotó: SZTE/Kovács-Jerney Ádám