Magasabb szintre emelte az együttműködését a Szegedi Tudományegyetem és az AstraZeneca. A stratégiai partnerség keretében többek között az adatvezérelt egészségügyi kutatások és a klinikai kutatási programok további fejlesztésén, az orvosi tudástár általános bővítésén, a széleskörű edukáción, valamint népegészségügyi problémának számító, illetve a ritka betegségekhez kapcsolódó programok létrehozásán dolgozik együtt a két szervezet. A közös projektek várható hatása a sikeresebb betegútmenedzsmentben, illetve a hazai és nemzetközi tudományos és szakmai tevékenységekben is megjelenik majd.
A mesterséges intelligencia és az adattudomány a hazai egészségügy számos területén hozott forradalmian új megoldásokat az elmúlt években, az igazi áttörést azonban gyakran megnehezíti, hogy az egyes fejlesztések egymástól elszigetelten haladnak előre. A hatékony tudásmegosztás és a közös innováció lehetőségeinek kiaknázása érdekében emeli stratégiai szintre együttműködését az AstraZeneca és a Szegedi Tudományegyetem.

„A két szervezet már korábban is több területen végzett hatékony közös munkát. A mostani megállapodás egyik célja a klinikai kutatások körének kibővítése” – fogalmazta meg Dr. Faluvégi Mátyás, az AstraZeneca klinikai kutatásokért felelős Biopharma főigazgatója. A stratégiai partnerség további fókuszterületei a páciensadatok széles körének feldolgozásával a sikeresebb betegútmenedzsment, a népegészségügyi problémának számító és egyéb kórképek hatékonyabb megelőzése és terápiája, valamint a hazai és nemzetközi orvosi tudástár bővítése és az edukáció.
A megelőzésben is szerepet kapnak az adatok
A legújabb egészségügyi kutatás-fejlesztések – köztük kiemelten a célorientált adatkutatás- és elemzés – hazánkban is egyre jelentősebb szerepet játszanak nem csupán az ellátás hatékonyságának és minőségének fejlesztésében, de a megelőzésben is. Az ebben rejlő lehetőségek maradéktalan kiaknázása érdekében kulcsfontosságú az érintettek szoros együttműködése, mind a kutató- és ellátóhelyek, mind a széleskörű nemzetközi adatvagyonnal rendelkező piaci szereplők között. Az így keletkező adatok alapul szolgálhatnak későbbi egészségpolitikai döntésekben.

„A Szegedi Tudományegyetem kivételes helyzetben van, hiszen szervezeti felépítésének köszönhetően teljes spektrumában be tudunk kapcsolódni abba az egyre jelentősebb folyamatba, amely a betegségek megelőzését és kezelését célozza. Van klinikánk, vannak kutatóbázisaink, oktatási intézményeink, amelyek a legfiatalabbaktól a legidősebbekig lefedik a régió társadalmi rétegeit. Tudunk tehát gyógyítani, kutatni és edukálni is, és ezeken a területeken már el is kezdtük a közös gondolkodást, esetenként a konkrét tevékenységeket is az AstraZeneca szakértőivel. A hatékony tudásmegosztás és a közös innováció lehetőségeinek kiaknázása érdekében emeljük stratégiai szintre együttműködésünket az AstraZeneca-val” – fejtette ki az eseményen Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.
Célkeresztben a sokak életét megkeserítő népbetegségek
A közös projektek már el is indultak, amelyek például a cukorbetegségben szenvedő páciensek korai diagnosztizálására, az ezzel kapcsolatos jobb edukációra, az állapotromlást okozó tényezők és mintázatok azonosítására, illetve a megfelelő terápiás eljárásokra koncentrálnak. Csak hazánkban több mint egymillió embert érint a cukorbetegség. Ez pedig több olyan társbetegség kialakuláshoz is hozzájárulhat, mint a krónikus vesebetegség, szívelégtelenség, perifériás érbetegség, kardiovaszkuláris betegségek, amelyek hazánkban a vezető halálozási oknak számítanak.

„Az AstraZeneca rendkívül széles portfóliójának és globális jelenlétének köszönhetően oszthatja meg tapasztalatait és adatbázisát az onkológia, a szív- és érrendszeri, a vese- és anyagcsere-betegségek, a ritka betegségek, valamint a légzőszervi és immunológiai betegségek területén. Ahhoz, hogy napjainkban a klinikai gyakorlatban komplex kezelési sémákat lehessen alkalmazni, valamint új terápiákat bevezetni, kiterjedt együttműködésekre van szükség, melyek magukban foglalják nem csak a tudományos klinikai kutatást, de az orvosi és társadalmi edukációt is. Magyarország erős alapokkal rendelkezik az adattudományi projektekhez, hiszen professzionális tudományos bázissal, magas szintű digitalizációs felkészültséggel és innovatív gondolkodásmóddal rendelkeznek az érintettek. Hisszük, hogy a közös munkával közelebb kerülhetünk számos betegség sikeresebb kezeléséhez”– tette hozzá Kuuno Vaher, az AstraZeneca Közép-Európai Cluster igazgatója.
(AstraZeneca Magyarország közleménye)
Fotó: Frank Yvette