Jelentős városfejlesztési projekt veszi kezdetét Szegeden, az egykori Cserepes sori piac területén. Az Immo and More Zrt. beruházásában megvalósuló lakópark modern, fenntartható és megfizethető lakásokat kínál majd az érdeklődőknek, válaszul a növekvő lakhatási igényre – tudta meg a webradio.hu.
A projekt részleteiről a webradio.hu-nak Tárkány László, az Immo and More Zrt. alapítója nyilatkozott. A terület újdonsült tulajdonosa elmondta: a terület régen felkeltette az érdeklődésüket, mivel kedvező fekvésű, jól megközelíthető és alkalmas a város szövetébe történő integrálásra. A telket az önkormányzati árverésen nyerték el és céljuk egy modern, természetközeli és fenntartható lakópark létrehozása, amely illeszkedik Szeged “15 perces város” koncepciójához. Ez azt jelenti, hogy az alapvető mindennapi funkciók (oktatás, munkahely, bevásárlás, rekreáció) gyalogosan, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel rövid idő alatt elérhetővé válnak.
A beruházás kiemelt hangsúlyt fektet a zöld környezetre:
- Nagy arányú parkok és belső sétányok kapnak szerepet.
- Az épülő lakások magas műszaki színvonalúak és energiatakarékosak, hőszivattyús és napelemes rendszerekkel készülnek.
- A tervek szerint megfizethető, nem luxuskategóriás, 40-80 négyzetméteres lakások épülnek mélygarázzsal, melyek illeszkednek az Otthon Start Program feltételeihez is.
A fejlesztés időzítése nem véletlen: a városba települő ipari beruházások, mint a BYD és a Rheinmetall gyárak, a következő években tízezer új munkahelyet teremtenek, ami jelentős lakhatási igényt generál. A Cserepes sor az utolsó olyan nagy, belterületi fejlesztési terület, ahol ekkora volumenű lakásépítés megvalósítható.
Tárkány László hangsúlyozta, hogy a Bényi Szabolcs nevéhez fűződő, szintén a Cserepes soron megvalósuló projektet nem versenytársnak, hanem kiegészítő fejlesztésnek tekintik, mivel a szegedi lakásigény messze meghaladja a kínálatot. A cél egy egységes városnegyed létrehozása, amely hosszú távon Szeged egyik legélhetőbb negyedévé teheti a területet. A fejlesztők célja, hogy az egykori ipari-kereskedelmi területből zöld, fenntartható és közösségi szemléletű városrész szülessen újjá.
(webradio.hu)
Fotó: Frank Yvette