Véget ér a vasútrombolás korszaka, mostantól a vasútfejlesztés időszaka következik Magyarországon – jelentette ki a leendő közlekedési és beruházási miniszter Komlón szombaton.
Vitézy Dávid délután civilekkel együtt különvonattal utazott Dombóvárról a mecseki városba a két település közötti, 2023 nyarán bezárt vasútvonallal kapcsolatos emlékmenet keretében.
A leendő tárcavezető a szerelvény komlói megérkezése után újságírók előtt kijelentette: az emlékmenet és személyes látogatása is szimbolikus ez alkalommal, ugyanis azt üzeni, hogy véget ér a vasútrombolás korszaka, és a vasútfejlesztés időszaka következik Magyarországon.
Kifejtette:
a vasútfejlesztések pontosan úgy zajlanak majd, ahogy az ezekkel kapcsolatos elképzelések a Tisza Párt választási programjában szerepelnek, s amely programpontok végrehajtására őt kérte meg Magyar Péter leendő miniszterelnök.
Megkezdődik a magyar vidék közlekedésének és a magyar vasúti közlekedésnek a fejlesztése, miután átveszik “Lázár Jánostól azt a romhalmazt, amit maga után hagy” – fogalmazott.
Közölte: ugyan rengeteg feladatuk lesz, de az elsők között fognak nekiállni a Komló és Dombóvár közötti vasútvonal “újraalapozásának”, egyben reményét fejezte ki, hogy a jövőben nemcsak különmenetekkel, de menetrendszerinti járatokkal közlekedőkkel is találkozhatnak majd Komlón.
Kitért arra, hogy 2023-ban és idén is azért vettek részt vasútbarátok, vasutasok, utasok, komlóiak, dombóváriak Dombóvár és Komló között egy emlékmeneten, mert ezek az emberek szívükön viselik a vasút sorsát és rossz szemmel nézték “azt a vasútrombolást, amit Lázár János leköszönő közlekedési miniszter végrehajtott az elmúlt években”.
Közölte: személy szerint 2023-ban úgy élte meg tíz vidéki vasútvonal bezárását, hogy ez volt a tényleges – nem csak elvi, elméleti, kormánydöntésekben megjelenő – vasútrombolás kezdete Magyarországon.
Abban, ami a Komló és Dombóvár közötti vonalon történt, “minden benne van”. Amikor ugyanis a leköszönő kormány elkezdte leállítani a budapesti vasúti fejlesztéseket, Lázár János azt mondta, most a vidék jön. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy a vidéket fogják fejleszteni, de a vidéki vasútvonalak bezárása történt meg – emlékeztetett.
Vitézy Dávid kitért rá: bár van, aki attól fél, hogy a vasúti közlekedés újraindítása dugókat okoz, ezzel szemben “azon kell dolgozni, hogy a közúti közlekedés ne szenvedjen hátrányt a vasúti közlekedés miatt”.
Rengeteg olyan technikai lehetőség és megoldás van ugyanis, amivel el lehet érni, hogy ne kelljen hosszan zárva tartani a sorompókat. Nyilvánvalóan ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével kell átgondolni és felülvizsgálni azt a döntést, ami a Komló-Dombóvár vonal bezárásáról szól
– fejtette ki.