Doctor Honoris Causa kitüntető címet adományoz Krasznahorkai Lászlónak a Szegedi Tudományegyetem, döntött az SZTE Szenátusa 2026. április 27-i ülésén. A Nobel-díjas író az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar meghívására 2026 májusában alma materébe érkezik, ahol exkluzív rendezvények vendége és főszereplője lesz.
Az 1954-ben Gyulán született Krasznahorkai László Nobel-díjas író egyik alma matere a szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE), ahol 1973 és 1976 között jogi tanulmányokat folytatott. A művészetek iránt érdeklődő joghallgatóként jegyezett első írásműve a JATE Állam- és Jogtudományi Kar diákújságban, az 1973-ban alapított IMPULZUS 2. számában jelent meg „Tarkovszkij ’Andrej Rubljov’-ja” címmel. A „filmajánló” valójában Krasznahorkai László későbbi életművének esszenciája – fogalmazott az író monográfusa, Szabó Gábor irodalomtörténész, az SZTE BTK egyetemi docense is.
Krasznahorkai László első novellája 1977-ben a Mozgó Világban „Tebenned hittem” címmel jelent meg. 1977 és 1982 között a Gondolat Kiadónál dolgozott. Az ELTE magyar-népművelő szakján 1983-ban diplomázott.
Valódi világjáró: az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve Kínán át Japánig számos helyen élt és több jelentős alkotóval – például Allen Ginsberggel is – kapcsolatba került. Első jelentős műve, az 1985-ben megjelent „Sátántangó” számtalan nyelven megjelent. E mű alapján forgatta a világhírű rendezővel, Tarr Bélával első közös filmjét. Együtt dolgoztak Tarr 2011-es utolsó, „A torinói ló” című filmjéig. A több műfajban is alkotó Krasznahorkai László legutóbbi, 2025-ben megjelent regényének címe: „A magyar nemzet biztonsága – Vadászat pillangóra”.
Számtalan díj birtokosa Krasznahorkai László. Elnyerte például 1993-ban Németországban az év legjobb könyvének járó Bestenliste-Preist, 2004-ben a Kossuth-díjat, 2014-ben az America Award in Literature életműdíjat, 2025-ben az irodalmi Nobel-díjat „lebilincselő és látnoki erejű életművéért, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”. 2026 márciusában megkapta a francia „L’Ordre des Arts et des Letters”, vagyis a „Művészetek és Irodalom Érdemrendje” kitüntetés legmagasabb, commandeur fokozatát.
Krasznahorkai László szoros kapcsolatban maradt szegedi alma materével. Az SZTE BTK és az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium szervezésében beszélgetések, kerekasztalok és könyvbemutatók résztvevője volt. Például az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár hangtárában, a Móra Kollégium irodalomtörténeti értékű találkozói között meghallgatható egy 1985-ös előadás a Sátántangó című regényéről, illetve egy 1996-os találkozó is. Az életművét kutató egyik legjelentősebb hazai irodalomtudományi műhely működik az SZTE bölcsész karán. Az SZTE részt vesz a világirodalmi jelentőségű alkotó munkásságának a megismertetésében és az olvasás népszerűsítésében.
A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy Krasznahorkai Lászlónak Doctor Honoris Causa kitüntető címet adományoz. Az alma mater – az SZTE BTK szervezésében – 2026 májusában négy rendezvénnyel tiszteleg a Nobel-díjas író előtt, az egyik – nem mindennapi – eseményen maga az író is közreműködik. Az SZTE polgárai büszkén ünneplik közösségük tagját, a jeles alkotót, Krasznahorkai Lászlót.
A Krasznahorkai László tiszteletére és részvételével szervezett májusi programsorozat részletei itt érhetőek el: https://arts.u-szeged.hu/krasznahorkai-laszlo
(SZTE)
Fotó: archív