A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága 2026-ban is kiemelt figyelmet fordít a játszótéri eszközök biztonságának ellenőrzésére. A témavizsgálat 2026. február 2. és november 27. között zajlik annak érdekében, hogy a gyermekek biztonságos körülmények között használhassák a játszótereket és tölthessék szabadidejüket.
A hatósági ellenőrzések a közterületi és intézményi játszóterek mellett az egyéb létesítményekben – például a vendéglátóhelyeken vagy játszóházakban – található játszótéri eszközökre is kiterjednek.
A vizsgálatok során a szakemberek ellenőrzik többek között az üzemeltetők által vezetett nyilvántartásokat, a kötelező időszakos felülvizsgálatok és karbantartások dokumentálását, valamint a jogszabályban előírt tájékoztató táblák meglétét. Az ellenőrzések valamennyi jelentősebb játszótéri eszköztípusra kiterjednek, így a hintákra, csúszdákra, mászókákra, forgóeszközökre és kombinált játszótéri eszközökre is.
A vármegyében az ez idáig végzett helyszíni ellenőrzések során a hatóság összesen 22 játszóteret és mintegy 173 telepített játszótéri eszköz üzemeltetésének feltételeit vizsgálta, ezalatt nem állapított meg hiányosságot, szabálytalanságot.
A fokozott hatósági jelenlét mellett a szülők és a pedagógusok körültekintése is fontos szerepet játszik a balesetek megelőzésében. Érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a játszótéri eszközök megfelelő állapotban vannak-e, nem sérültek-e, illetve nem találhatók-e rajtuk balesetveszélyes, kiálló vagy éles részek. Fontos továbbá, hogy a gyermekek életkoruknak megfelelő eszközöket használjanak, valamint a játék során biztosított legyen a folyamatos felnőtt felügyelet.
A játszótér bejáratánál elhelyezett tájékoztató táblán megtalálhatók az üzemeltető adatai és elérhetőségei. Amennyiben a látogatók sérült vagy veszélyes játszótéri eszközt észlelnek, célszerű azt haladéktalanul jelezni az üzemeltető részére. A gyermekek biztonságos szabadidő-eltöltésének alapvető feltétele a játszótéri eszközök rendeltetésszerű használata és a megfelelő felügyelet biztosítása.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal közleménye)
Fotó: Frank Yvette