Szeged, Szegedi Szabadtéri Játékok, színház, Wicked, musical, sajtótájékoztató, Dóm tér, Tóth Angelika

Tóth Angelika: Glinda szerepe számomra egy álomszerep

Helyi hírek

Tóth Angelika, az Erkel Színház színésznője tíz évvel ezelőtt találkozott először a Wicked című musicallel, most pedig ő alakítja az egyik főszereplőt, Glindát, az Erkel Színház Szegedi Szabadtéri Játékokon debütáló, nagyszabású produkciójában. A színésznővel pár nappal a bemutató kezdete előtt arról beszélgettünk, hogyan készült a szerepre, miben hasonlít Glindára, és milyen üzenetet hordozhat karaktere a nézők számára.

– Nagyon jó érzés volt, amikor megtudtam, hogy megkaptam a Wicked egyik főszerepét. Tíz évvel ezelőtt találkoztam először ezzel a darabbal, és nagyon meghatározó élmény volt számomra. Glinda szerepe azóta egyfajta álomszerep – kezdte gondolatait Tóth Angelika, az Erkel Színház színművésze.

Mint elmondta, a szereposztást egy casting előzte meg, amelyre igyekezett a lehető legalaposabban felkészülni.

– A castingra igyekeztem a lehető legjobb tudásom szerint felkészülni. A meghallgatás nagyon jó hangulatban telt, mivel az Erkel Színház a második otthonom, magán a castingon kevésbé izgultam, a meghallgatás tehát nem volt annyira „félelmetes”. Külön öröm volt számomra, hogy maga Stephen Schwartz, a darab megalkotója is méltónak talált arra, hogy én játsszam el Glindát – mondta.

Annak ellenére, hogy Glinda meglehetősen szélsőséges karakter, a színésznőnek viszonylag könnyen sikerült azonosulnia vele.

– Glinda egy nagyon szélsőséges karakter: ha szeret, akkor nagyon szeret, ha utál, akkor nagyon utál, és minden érzelmét mélyen megéli. Én magam is ilyen vagyok, még ha ez kívülről nem is feltétlenül tűnik így. Glinda végtelenül naiv, az utolsó pillanatig hisz az emberi jóságban, és hisz a változásban is, abban, hogy ő maga, a saját apró lépéseivel is hozzájárulhat ehhez – mesélte Tóth Angelika.

A színművésznő arról is beszélt, hogy szerinte milyen fontos üzeneteket hordoz Glinda karaktere a közönség számára.

– Glinda karaktere több üzenetet is hordoz. Az egyik a jellemfejlődés, amin keresztülmegy, a másik pedig a kapcsolatokhoz és a barátsághoz való hozzáállása. Azt hiszem, ez a két dolog az, ami erősen elgondolkodtathatja a nézőt – fogalmazott.

A 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszínpadi programját egy nagyszabású újdonság, a világhírű Broadway-musical, a Wicked hazai bemutatója, egyúttal szabadtéri világpremierje zárja. Ennek kapcsán arról is kérdeztük Tóth Angelikát, hogy jelent-e számára különleges nyomást, hogy ilyen jelentős produkcióban, ráadásul egy álomszerepben állhat színpadra.

– Édes teher, és boldoggá tesz, hogy ezt a szerepet, amiről annyit álmodoztam, végre eljátszhatom. A karrieremben is egyfajta megérkezést jelent. Szakmailag ugyanis egy nagyon összetett szerepről van szó, ami nagy kihívás, ugyanakkor végtelenül izgalmas és szerethető – osztotta meg zárásképp Tóth Angelika.

Fotó: Frank Yvette