Akár már ezen a héten személyesen egyeztethet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában beszélt a magyar–ukrán kapcsolatok rendezéséről, az orosz energiafüggőség csökkentéséről, valamint az alkotmány teljes újraírásának tervéről is.
Magyar Péter a szombaton megjelent interjúban elmondta, hogy Magyarország fokozatosan kívánja helyreállítani a bizalmat Ukrajnával. Ennek egyik fontos lépése lehet a Volodimir Zelenszkijjel tervezett brüsszeli találkozó, amelyre a miniszterelnök szerint akár már a következő napokban sor kerülhet.
A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra sem kíván fegyveres segítséget nyújtani Ukrajnának, és nem engedélyezi a fegyverszállítmányok magyar területen keresztüli továbbítását sem. Az ukrán európai uniós csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatban kiemelte a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak biztosítását. Elmondása szerint erről már megállapodást is aláírtak.
Az interjúban Magyar Péter az alkotmány átfogó átalakításáról is beszélt. Közölte, hogy kormánya egyik legfontosabb feladatának az alaptörvény teljes újraírását tekinti. A folyamat várhatóan legalább egy évet vesz igénybe, az elkészült tervezetről pedig népszavazást tartanának.
A miniszterelnök arra is kitért, hogy kormánya már hivatalba lépésekor korlátozta saját hatalmát. Ennek részeként az alkotmányban rögzítették, hogy a mindenkori miniszterelnök legfeljebb két cikluson, összesen nyolc éven át töltheti be tisztségét.
Magyar Péter az Európai Unióval folytatott tárgyalásokról szólva eredményként értékelte, hogy kormányának sikerült politikai megállapodásra jutnia Brüsszellel. Hangsúlyozta, hogy a korábban visszatartott uniós források a magyar embereket illetik meg.
Az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokról szólva elismerte, hogy Magyarország energiafüggőségét nem lehet rövid idő alatt felszámolni. Szerinte ugyanakkor elengedhetetlen új energiaforrások felkutatása és az orosz energiahordozóktól való függőség fokozatos csökkentése.
A finn lap az Orbán-korszak korrupciós ügyeivel kapcsolatos nyomozásokról is kérdezte a miniszterelnököt. Magyar Péter visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint politikai befolyást gyakorolna az eljárásokra, és hangsúlyozta az igazságszolgáltatás függetlenségének fontosságát.
Az interjúban társadalmi kérdések is szóba kerültek, köztük az azonos nemű párok örökbefogadási lehetősége. Magyar Péter szerint egy gyermek számára kedvezőbb lehet az azonos nemű szülőkkel való családi élet, mint a gyermekotthoni elhelyezés. Ugyanakkor jelezte, hogy az érzékeny társadalmi kérdésekben szélesebb párbeszédre van szükség, és egyelőre nem kíván jogszabály-módosítást kezdeményezni.
A Karmelita Palotában készült interjúra a finn újság tízperces időkeretet kapott. Magyar Péter vasárnapi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy ez volt élete első, és valószínűleg utolsó interjúja a Karmelitában.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette