A magyar kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) két vezetőjének személyvédelmére, 2027-től pedig évente csaknem 849 millió forintot különítenek el erre a célra. Az erről szóló kormányrendelet és -határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg, és szombaton lépett hatályba.
A döntés értelmében Unger Anna, az NVVH elnöke és Tasnády Katalin nyomozati elnökhelyettes bekerült az állandó személyvédelemben részesülők körébe. A védelmükkel járó többletkiadások fedezésére a pénzügyminiszternek a belügyminiszter bevonásával egyszeri 175,1 millió forintos forrást kell biztosítania a rendőrség idei költségvetésében. Ebből 111,2 millió forintot személyi juttatásokra fordítanak.
A kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy 2027-től évente 848,7 millió forintos állandó többletforrást kell biztosítani a két vezető személyvédelmének finanszírozására.
A Magyar Közlönyben megjelent további rendelkezések értelmében az NVVH a nemzetbiztonsági védelem alá tartozó szervek közé kerül. Emellett lehetővé válik, hogy a rendvédelmi szervek hivatásos állományának tagjait a hivatalhoz vezényeljék, ehhez azonban az érintettek beleegyezése szükséges. A vezénylést az NVVH vezetője kezdeményezheti, és az illetékes miniszter rendelheti el.
A szabályozás a hivatal munkatársainak személyvédelméről is rendelkezik. Büntetőeljárással összefüggő fenyegetettség esetén az NVVH elnöke rendelhet el védelmet, míg az elnök érintettsége esetén a nyomozati elnökhelyettes jogosult meghozni a döntést. A személyvédelem indokolt esetben a hivatali jogviszony megszűnését követően is fenntartható, amennyiben a fenyegetettség a korábban végzett munkával függ össze.
Magyar Péter miniszterelnök már augusztus 28-án, a két vezető megválasztásának napján bejelentette, hogy Unger Anna és Tasnády Katalin folyamatos, 24 órás rendőri védelmet kap. A kormányfő az intézkedést a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel járó veszélyekkel indokolta.
A kormány augusztus végén egyébként 2,48 milliárd forintot csoportosított át az NVVH működésének finanszírozására.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette